Ápolási igazgatónk Molnár Gabriella kitüntetése

Március 15-e alkalmából egészségügyi szakmai díjakat adományozott az emberi erőforrások minisztere. A kitüntetettek között ápolási igazgatónk Molnár Gabriella a Batthyány Strattmann-László díjban részesült.

A Bethesdából Benőné Székely Júlia gazdasági igazgató kísérte el az március 14-én tartott minisztériumi ünnepségre.

A díjakat Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna az EMMI helyettes államtitkára adta át.

Szócska Miklós köszöntőjében kiemelte, hogy az ágazatnak óriási szüksége van a benne dolgozók áldozatos és kitartó munkájára. Reményét fejezte ki, hogy minden egészségügyi dolgozónak erőt ad, hogy a béremelés elkezdődött és idén is folytatódni fog az ágazatban. Utalva az 1948-as eseményekre és mindenekelőtt Kossuth Zsuzsannára az ünnepség során elmondta azt is, hogy már a közeljövőben létrejön az Országos Főápoló tisztség, így az ápolás ügyét felelős ápolási vezető fogja irányítani.

Munkájuk elismeréseként azok részesültek a magas szintű állami kitüntetésben, akik különösen sokat tettek a betegellátás minőségének, illetve az egészségügyben dolgozók munkakörülményeinek javításáért és az egészségügyi rendszer fejlődéséért. (Forrás: nefmi.hu)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support