Vannak évente visszatérő események, amelyeket mindenki épp azért vár, mert jól esik újra átélni a már ismerős, mégis új élményeket ismét. Ilyen nekünk az őszi egy hetes epilepszia tábor, amelyen dr. Neuwirth Magda és a Neurológiai Osztály jórészt felnőtté cseperedett gondozottjai vesznek részt évek óta kitartó várakozással és lelkesedéssel.
Idén már 6. alkalommal a Mosdósi Kórház gyermekosztálya adott helyt a táborunknak. Szeretünk ide járni, mert a hely magában egyesíti a rendre rohamozó fiúk-lányok számára fontos kórházi közeg és a gyönyörűséges táborhely minden előnyét. Mosdós igazi gyöngyszem egy somogyi dombok közötti tágas völgyben, Kaposvárhoz közel. Nem véletlenül települt ide a volt Pallavicini vadászkastély köré építkezve az egykori légzőszervi betegeknek kialakított szanatórium: ősparkja ma is mindenkit rabul ejt.
Táborunknak kialakult forgatókönyve van, amelynek minden részletét ismerősként szeretjük a hely belakásától, az ismerős zugok felfedezésén át a tábortűzig, amelyen lecsó fő bográcsban, és a záró est ki-mit-tudjáig, amelyre már jó előre készülünk. Az időjárás ezúttal nem kényeztetett el bennünket őszi napsütéssel, ahogy máskor szokott, inkább október végét idéző, makacsul esős arcát mutatta. Ám mi feltaláltuk magunkat a nagy nedvességben is: a tábortűzhöz Németh Sanyi szervező erejével a Patcza Katica tanyai programunkról hoztunk száraz tüzifát úgy, hogy minden gyerek vitt magával egy hasábot az autóbuszba. Nagyot néztek az emberek, amikor buszból hasábfákkal sorjáztunk elő.
Ugyanígy megcsodáltak bennünket az elhagyhatatlan Gunaras-fürdői érkezésünkkor, ahol a népek sietve hagyták el a medencét, amikor mi negyvenen labdákkal, úszógumikkal felszerelkezve, néhány csendes rohamozás és görcs kíséretében Neuwirth főorvosnő és Rozál főnővér hangos instrukciói mellett vízre szálltunk. Külön móka nekünk a fürdőben, amig mindenkinek a törülközőjét, papucsát, öltözőszekrényét és ahhoz a kulcsot megtaláljuk a nagy kavarodásban, mivel a tulajdonos nem mindig emlékszik arra, mi is tartozik hozzá.
Aztán ott vannak a Magai Margitka féle foglalkozások énekléssel, és a fő témával, amelyhez ezúttal a Rúth könyvének története adta a keretet. Margitka vezetésével ki is osztottuk a szerepeket önként jelentkezők közt, akik aztán egy héten át részletről-részletre haladtak előre jelmezbe öltözve a történet mélységei felé. A drámai feldolgozáshoz tartozott még, hogy fiúk-lányok különváltak két csoportra azért, hogy a történet adta témákat: megérkezés, elválás, otthon, stb. külön beszéljük meg. Ha valaki azt hinné, hogy ezekkel a fiatalokkal nem lehet komoly témákról beszélgetni, téved. Az egyik legmegrendítőbb élménye lehet minden hallgatónak, amikor a saját betegtségük okozta szenvedés, jövőjük felőli szorongás, szüleik iránt érzett "bűntudat" érzését hozzák elő. Nem mindig úgy teszik, mint egy érett felnőtt tenné, de az érzések tiszták és egyértelmüek, ha nem is tudják mindig összeszedetten megfogalmazni.
