“… Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...”   Róma 15,1

 

1146 Budapest, Bethesda utca 3. hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset_32x.png
+36-1-920-6000
bethesda@bethesda.hu

youtube-30.png facebook-30.png
 

Szülők írták | Bethesda Gyermekkórház

Karácsony közeledtével, lassan túl ezen a nehéz éven, szeretnék köszönetet mondani munkájukért! Kisfiammal, Jásper Tamás Dominikkal, aki akkor 11 hónapos volt, 2017 májusában kerültünk a GOKI-ból, az Önök kórházának intenzív osztályára. Elég reménytelen volt a helyzetünk, a kisfiam túl volt 2 nyitott szívműtéten, de sajnos nem javult az állapota. A GOKI-ban elmondták, hogy elképzelhető, hogy kisfiamnak kétoldali tüdővéna szűkülete van és akkor nincs esélye a túlélésre. A CT és katéterezés ezt egyértelműen nem támasztotta alá, ezért volt még egy kis remény a Kicsi felépülésére. A GOKI-ban kétszer is megpróbálták levenni a lélegeztetőgépről, de nem sikerült.Abban a pillanatban, ahogy átléptem kórházuk ajtaját megnyugodtam. Úgy éreztem bármi vár ránk, azt itt végig tudjuk csinálni. Valami végtelen béke volt a levegőben….
​Munkatársai megvizsgálták az én kicsi Fiamat, és elkezdték gyógyítani a tüdejét, ennek eredményeképpen a szíve is jobban lett és első szülinapján azzal ajándékozták meg, hogy le tudták venni a lélegeztetőgépről. Végtelen hálával és köszönettel gondolok az intenzív osztály minden orvosára, nővérére és az önkéntesükre is!

Az intenzív osztály után, még 2 hetet a csecsemőosztályon töltöttünk. Ez már az 5. hónap volt, amit kórházban töltöttünk és ezért különösen is jól esett az a figyelmesség, szeretet és tapintat, ahogy az osztály orvosai és nővérei kezeltek minket.
Külön szeretnék köszönetet mondani, Dr Kárász Hajnalkának, Dr Gyömörei Beátának, Dr Zilahy Mónikának és Dr Monek Margitnak, akik szakmai tudásukkal és emberségükkel most is a legnagyobb támaszaink!
Engedje meg, hogy Önnek is köszönetet mondjak! Én is vezető beosztásban dolgozom és tudom, hogy egy vezető hozzáállása, személyisége nagyon meghatározza egy munkahely légkörét. A Bethesdában, pedig érezhetően szeretetteli légkör van, amelyben könnyebben gyógyulhatnak a kis betegek!

 

Nagyon szeretném megköszönni az ott dolgozók kedvességét, odafigyelését. Sajnos a gyerekzsúr nem úgy sikerült ahogy képzeltük, mert kisfiamnak eltörött a lába. Este mentünk be fél 9 körül. Egyszerűen már a portán kedvesen fogadtak, útba igazítottak. Az orvosok és ápolók is türelmesek voltak. Tényleg olyanokkal találkoztunk akik a gyerekekért vannak. Kedvesen, türelmesen szóltak Zsombihoz, nyugtatták, elmondtak mindent mi fog történni. Teljesen pozitív amit tapasztaltam. Emberségből jeles. Köszönjü
 

A legjobb Gyermekkórház! Tiszta, igényes. Az orvosok és nővérkék előtt pedig le a kalappal! Mindenki kedves, gyerek szerető!

Én is , és a 10 éves fiam is csak dicsérni tudjuk az ellátást az ápolokat doktorokat :) és teljes mértékben tiszta szép és kulturált a gyermek sebészeti osztaly is :) köszönet a tesoim és a fiam nevében mert mindanyian feküdtek bent :)

Köszönjük Gazdus Huba Doktor Úrnak az új ujjat, a türelmét és szakértelmét. A Nővérkéknek a kedves mosolyokat, a bíztatást, a segítőkészséget.

Csak gyorsan és röviden szeretném Önöknek visszajelezni, hogy olyan rendkívül pozitív, az átlagból messze kiemelkedő hozzáállással és törődéssel találkoztam a Bethesda MINDEN osztályán, ahol eddig megfordultunk (kardiológia, sebészet, neurológia) az 5 éves fiammal, hogy ezt semmiképpen nem szerettem volna magamban tartani. :)

Nagyon hálás vagyok, és őszintén gratulálok! Még az ügyeletes a telefonban is lelkiismeretes, türelmes, kedves, érdeklődő volt...
Imádkozom Önökért, hogy meg tudják őrizni ezt a valóban keresztény orvosi mentalitást!

Végre itthon, 10 nap után! :-) Nagyon szépen köszönöm Nagy főorvos úrnak, hogy nem engedte ide-oda küldözgetni a lányomat, hanem felvette a kórházba! Köszönjük szépen a sebészet és a belgyógyászat kedves és alapos orvosainak és nővéreinek a gyógyítást és kellő időben történő lélekápolást! Külön köszönet "Zita doktornőnek" és "Momó doktornőnek" a gyorsaságukért, a szakértelmükért és a kedvességükért! További szép nyarat és sok gyógyult gyermeket kívánok! :-)

Dr Kováts Dávid, Sebészet

Minden tiszteletem az Őnöké !

3 év elteltével megismerte kislányunkat emlékezet mindenre!

Tudás, emberség, szeretett!

Köszönet, hogy vannak még ilyen emberek !

Mindenkinek tiszta szívből csak ajánlani tudom!

 

Sziasztok! Szeretném Nektek elmondani, leírni azt a kellemes csalódást, amiben részünk volt a Bethesda kórházban. Sajnos egy itthoni baleset miatt bekerültünk Zsófinkkal, szerencsére már itthon vagyunk De...ezúton is szeretnénk megköszönni az ott dolgozóknak a munkájukat! MINDENKINEK! A szakmai részét, a hozzáállást, a türelmet, a tisztaságot, az ellátást!

Nem szoktam politizálni, bár mélységesen felháborít ami az országunkban jelenleg folyik, de éppen ezért tartottam fontosnak leírni, h még ebben a helyzetben is vannak ilyen nagyszerű emberek, akik odateszik magukat és egészségügyi, anyagi körülmények ellenére is a hivatásuknak élnek! Mégegyszer köszönjük!!!

Kislányunk, Lilla 2016 májusában született,nagyon súlyos, ritka agyfejlődési rendellenességgel: Miller-Dieker szindrómás. Sokat volt kórházban,decemberben pedig súlyos bronchiolitis miatt lélegeztetőgépre került. Állapota nem javult,sőt,azt mondták,már soha nem vihetjük haza.2017.február végén,ilyen előzmények után került Lilla a Bethesda intenzív osztályára. Első perctől kezdve éreztük a szeretetteljes légkört. Érkezésünkkor a dolgozók sorfalat álltak,amikor begördült a hordágy. Lilla a kereszt alatti helyre került,tudtam,hogy a legjobb helyen lesz itt. Teltek a hetek,kérdeztem,hogy látják,Lilla valaha képes lesz-e önállóan lélegezni. Sajnos az orvosok azt mondták,nem valószínű. Elkeseredtem,hiszen Lillust két kis bátyja várta haza. Hónapok óta nem láthatták húgukat,minden este azért imádkoztak,hogy hazajöhessen. Zokogva kérdeztem meg,hogy esetleg rövid időre bejöhetnek-e hozzá. Fájt,hogy nem lehet köztük kapcsolat, féltem, hogy már csak akkor láthatják,amikor búcsúzni kell. Hálásak vagyunk,hogy a szigorú szabályokon felülemelkedett az emberségesség:engedélyt kaptunk,hogy az elkülönítőben együtt lehessünk. A fiúk boldogan adták át Lillának a hónapok óta rá váró karácsonyi ajándékait, énekeltek, puszilgatták. Húsvétkor pedig meglocsolhatták Lillát és elkészült a karácsonykor elmaradt családi fotó. Életünk legszebb, felejthetetlen pillanatai voltak ezek. Pár hét múlva pedig megtörtént a csoda, Lilla lekerült a lélegeztetőgépről, készülhettünk haza. A nővérek,orvosok mindenben segítettek,az eszközök beszerzésétől az ápolási feladatok elsajátításáig. Lilla azóta többször visszakerült az osztályra. Minden alkalommal nagy szeretettel fogadnak: már az ablakból integetnek,érdeklődnek a testvérek iránt,Lillát a szülinapján köszöntötték. Mindig korrekt,őszinte tájékoztatást kapunk,mindenben segítenek. Ha csak egy papír miatt kell beszaladni,akkor is mosolyognak ránk,érdeklődnek. Az osztály dolgozói fantasztikus csapatot alkotnak,Mindnyájan példaértékűek és kiválóak nemcsak szakmailag,hanem emberileg is.

 

©2016 | 1146 Budapest, Bethesda utca 3. (Zugló) Tel.: +36-1-364-9020  | Design: Green-Graph