“… Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...”   Róma 15,1

 

1146 Budapest, Bethesda utca 3. hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset_32x.png
+36-1-920-6000
bethesda@bethesda.hu

youtube-30.png facebook-30.png
 

Híreink arhív

Szezonnyitó koszorúzás | Bethesda Gyermekkórház

Zugló Önkormányzata és a Helytörténeti Műhely minden évben azzal kezdi a ligeti szezont, hogy megkoszorúzza a Bethesda legrégibb épületének falán Bartl János emléktábláját. Idén sem volt másképp. Más években ugyan nagyobb volt a közönség, most azonban a lelkesebb kisebbség jött el. Karácsony Gergely polgármester úr

köszöntötte a megjelenteket, beszédében kiemelt, hogy akármi is lesz a Liget sorsa, a Bethesda fontos része lesz és marad Zugló életének. Az első zuglói polgár és épülete az egykori Bartl villa viszonyítási pont, épp ezért Zugló Önkormányzata szűkös lehetőségei közt idén 40 millió forinttal támogatja a Bartl szárny homlokzatának felújítását, így is kifejezve a 150 éves Bethesda iránti nagyrabecsülését. Dr. Velkey György főigazgató úr is megemlékezett a 150. évforduló eddigi ünnepségeiről, múltat és jelent egybekötve mondott köszönetet a bethesdások nevében. Dr. Millisits Máté helytörténész megemlékezett Bartl Jánosról, majd meghallgattuk egy zuglói iskolás előadásában Radnót Nem tudhatom című versét. Ezután a koszorúzás következett, végül a Bethesda képviseletében főigazgató úr, illetve a Bodoky Biberauer család nevében Csanádi Andrásné vett át egy emlékplakettet a kórház fenntartása és a gyógyítás által megőrzött örökség elismeréséül. -rgy-

©2016 | 1146 Budapest, Bethesda utca 3. (Zugló) Tel.: +36-1-364-9020  | Design: Green-Graph