Átadták a 2015. évi Dizseri Díjat

Paróczai Zoltánné, az érdi Dizseri Tamás Habilitációs Központ vezetője a fogyatékkal élők és családjaik körében végzett diakóniai szemléletű  szolgálatáért, emberi hozzáállásáért, a fogyatékosügyben létrehozott életművéért vehette át a Díjat a Németajkú Gyülekezet templomában február 7-én megtartott ünnepségen.

A Díj kuratóriumának képviseletében Balog Zoltán (Németajkú Gyülekezet Protestáns Fóruma) köszöntötte az ünnepségre egybegyűlt közönséget. Visszaidézte a Dizseri Tamással készült interjúnak az egyik gondolatát, mely halála előtt néhány nappal készült az Új Ember számára: „Tudjuk, hogy kincseink cserépedényekben vannak, melyek összetöretésük árán kerülnek nyilvánosságra.” Megélni, elfogadni ezt az összetöretést mégsem olyan egyszerű. Dizseri Tamás a hőskort jelentette. A rendszerváltás időszakát, amikor a templomok falai közé zárt egyházak előléptek, hogy szolgálatukat elvett intézményeik újraformálásával teljesíthessék ki az oktatásban, egészségügyben, hajléktalanok és más elesettek között. A hőskort kettősség jellemezte: a többlet kifejezésének szándéka, amelyet az egyházak szolgálataikban adni tudnak, s ugyanakkor az a veszély, amit az intézményesülés, az infrastruktúra és a finanszírozás körüli harcok közben elvesző lelkület okozhat. A hőskor után ma az a kérdés, hogy az egyházi intézmények az állami ellátó rendszerekkel szemben támasztott elvárásokkal együtt legyenek képesek szolgálni a közjót, az állam viszont engedjen teret annak a többnek a megmutatásához, rendszerbe illesztéséhez, amelyre csak az egyházak képesek. Visszatekintve a 22 év történetére, van még tanulnivaló mindkét oldalon, de reményre ad okot az az időközben felnőtt, és kiképződött szakember generáció, amely egyházi és államigazgatási oldalról is otthonosan ismeri, és műveli a köz jó értelemben vett szolgálatát. A Dizseri Díj éppen olyan embereket állít a középpontba, akik ennek a „többlet”-nek megteremtésén fáradoznak, szolgáljanak bár az egészség, – vagy szociális ügyben, oktatásban, szenvedélybetegek körében, gyülekezetben, vagy mint most, az idei díjazott: Paróczai Zoltánné a fogyatékosok között.
A hagyományoknak megfelelően a házigazda köszöntője után istentiszteleti rész következett, melynek igehirdetője dr. Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke volt. Textusát a János evangéliuma 9. részéből választotta, a vakon született ember meggyógyításának történetét. Summázva az igehirdetést: „Ez a történet mindenkit kimozdít a komfort zónájából a textusból kiemelt néhány kötőszóval: „hanem, hogy”. Ki felel ennek a vak koldusnak a helyzetéért? Ki vétkezett? Ez a bélyeg ott van mindenkin, ki felelős azért a helyzetért, amiben vagyunk? Mégsem a felelős, a felelősök megtalálása oldja meg a helyzetet. A kérdések végső soron arról szólnak, hogy ilyen lehetetlen helyzetekben kell megtanulni szeretni az Istent, és Istent szeretni a legnehezebb a kiszolgáltatott helyzet kellős közepén. Mindezek mégsem azért vannak, hogy felelőssé tegyük Istent, „hanem, hogy” nyilvánvalókká legyenek az Isten cselekedetei.”-
Az istentiszteleti rész után Bencze János a Bethesda alapítványa képviseletében felidézte  a Dizseri Díjasok sorát, majd hivatalosan is ismertette a Kuratórium döntését, mely szerint életművéért Paróczai Zoltánné nyerte el 2015-ben a Dizseri Díjat.
A közönség nagy tapssal köszöntötte a díjazottat, aki- miután meghallgattuk dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnökének laudációját:

„Még el kell szaladnom, hogy bevásároljak ezeknek a magukra maradt gyerekeknek! Hogyan lesz ennivalója, azoknak, akik nem tudnak magukról gondoskodni, túl hosszú a téli szünet: mit esznek, ha zárva a Habi? Még telefonálnom kell, hogy mikor hozzanak tüzelőt X-nek vagy Y-nak?” Autóba vágja magát és rohan. Az állandó pénz szűke ellenére: valahogy és valahonnan: mindig jut a rábízottak asztalára, kályhájába, folyamatosan működik az élet-mentés, mert Mariann zsigereibe van írva, hogy „tartozunk mi erősek az erőtlenek gyengeségeit hordozni.” Paróczai Zoltánné az érdi dr. Dizseri Tamás Habilitációs Intézet vezetője, 32 éve végzi ezt a munkát. A Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után, ideg-elme gondozónői és ápolónői diplomát szerzett, 1990-ben a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola Családvédelmi szakon és később szociális vezető – szervező szakon szerzett képesítést. Személyes, családi érintettsége miatt mindenképpen a fogyatékkal élő gyermekekkel, fiatalokkal szeretett volna dolgozni. Munkáját Budapesten az Egészségügyi Gyermekotthonok Módszertani Intézetében kezdte, ahol súlyos, halmozottan fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok gondozása volt a feladata. 1983-ban dr. Dizseri Tamás kezdeményezésére elsőként létrehoztak egy nappali ellátást biztosító intézményt, ahol fogyatékos gyermekek napközbeni ellátása és fejlesztése történt. Az intézmény megszervezésére és vezetésére dr. Dizseri Tamás Paróczai Zoltánnét kérte föl, azóta is: 32 éve végzi ezt a feladatot. önálló szociális ellátás még nem volt, így az új intézményt a Szakorvosi Rendelőhöz kapcsolták, a rendelő akkori igazgatója támogatta az új intézményt: Fejlesztő Napközi Otthon néven, Dizseri Tamás és Paróczai Zoltánné által elképzelt szakmai úton indult meg a munka. A korai fejlesztés mellett Mariann beindította a szakemberek által vezetett zene, lovas és hydro- terápiát, megszületett a kerámia műhely és a varroda is. A szakorvosi rendelőről leválva szociális ágazattá bővült és a Fejlesztő Napközi Otthonból Habilitációs Központ lett, ebben az átalakításban is részt vett. Mariann nagyon sokat tett a sérültek társadalmi, közösségi elfogadtatásáért, a fokozatos integrációja sikeresnek bizonyult, a város befogadta és elfogadta az intézmény gondozottait. A Csengettyű együttes számos alkalommal szerepelt és sok sikert aratott. A város vásári alkalmain és különböző felekezetek templomaiban igyekeznek értékesíteni a sérültek által készített alkotásokat, ezzel is kiegészítve szűkös ellátásuk kereteit. Paróczai Zoltánné nevéhez is fűződik a Gánti Fecskepalota építése és létrehozása is. Ebben az üdülőben fogyatékkal élő, sérült és egészségkárosodott gyermekek, fiatalok és felnőttek kapnak lehetőséget a pihenésre és kikapcsolódásra. Paróczai Zoltánné és munkatársai áldozatos szeretettel mindent megtesznek azért, hogy a sérültek minél teljesebb emberi életet élhessenek és családjaik ne roppanjanak bele a terheik, keresztjeik hordozásába. Paróczai Zoltánné, Mariann szerint az élete és munkája – szándéka szerint – Isten befogadó, elfogadó szeretetéről való bizonyságtétel.

Paróczai Zoltánné (Lévai Mariann) laudációja kedves, de az ünneplést elhárítani igyekvő, elsősorban a munkatársai iránt érzett háláját közvetítő szavakkal köszönt meg.

Az ünnepeltet elkísérte az Otthon „Csengettyű” Együttese is, akik rövid koncertet is adtak a köszöntésekhez csatlakozva, sőt megtekinthettünk egy az Otthon életéről szóló kisfilmet is. Ezzel véget ért az ünnepség és rövid szünet következett, amelyben a munkatársak, ismerősök, családok, barátok, szolgatársak köszöntötték a díjazottat.
Ahogy az lenni szokott, a díjátadás után az ünnepség konferenciává alakult, melynek témája  ezúttal is a díjazott hivatásához igazodott, tehát: a fogyatékosok ügye, helyzete Magyarországon. Dr. Velkey György főigazgatónk moderálta konferenciát. Czibere Károly, szociális ügyekért felelős államtitkár a magyarországi fogyatékos helyzetről adott átfogó képet – a maga szavai szerint inkább – bizonyságtétel formájában. Látom-e, hogy a fogyatékos ember nem teher, hanem ember, akinek nap mint nap át kell lépnie a határait, azért, hogy létezni tudjon? Ha ezt tudjuk, az állam és az egyház, de a magán ember is, akkor nem terhet látunk, és akkor tudunk jelen lenni a másik ember életében úgy, ahogyan neki szüksége van rá. Részletesen beszélt azokról a tervekről, intézkedésekről, amellyel a kormányzat a fogyatékosok helyzetének könnyítésén, lehető legnagyobb fokú autonómiát lehetővé tévő körülmények kialakításán fáradozik. Például a munkavállalás, vagy a lakóotthonok kialakításának lehetősége.
Dr. Márkus Eszter az ELTE Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékán helyettese, a maga egyházi és szakmai érintettségében beszélt a gyógypedagógiai szakma emberképéről, előadását egy érzelmeket megmozgató zenés képösszeállítással zárta.
Végül Pordán Ákos a Kézenfogva Alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt arról a témáról, amely a családokat legjobban érinti: az otthon, a családban maradás esélyeiről és lehetőségeiről és azokról az erőfeszítésekről, amelyeket e cél érdekében az Alapítvány évtizedek óta kifejt.
A konferencia végén Bolyki Balázs szerzeményét hallhattuk saját előadásában, majd Dr. Velkey György igazgató úr hívta szeretetvendégségre, kötetlen beszélgetésre a hallgatóságot.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support