Csorbi elment

Türelemmel viselt rövid betegség után elhunyt dr. Mórocz Jenőné, ahogy nálunk kórházszerte mindenki ismerte és szólította: „Csorbi”.

54 évet dolgozott a kórházban (előbb Apáthy, majd Bethesda), gyakorlatilag ez volt az első és egyetlen munkahelye. Az ő ápolónemzedéke még a szigorú egészségügyi hierarchiára épülő rendszerben szocializálódott. Keményített kötényes, fityulás időkben tanulta a szakmát. Így őt is a rend, a fegyelem, a pontosság, a feljebbvaló tisztelete, és mindenek felett a kötelességnek, azaz az ápolásnak alárendelt életszemlélet hajtotta. Még az Apáthy-s időkben ő volt az első azok közül, akik ápolóként a munka és a család mellett főiskolai diplomát szereztek. Szakoktató lett, majd Kis Péter főorvos mellett az Ilka utca főnővére. Ápolók több nemzedéke tanulta tőle a szakmát, híres szigorúságát még ma is emlegetik. Már a Bethesdás időkben lett a Neurológia főnővére, majd 1998-tól már nyugdíjasként Neuwirth Magda főorvosnő ambulanciáján vezető asszisztensként tevékenykedett. Tisztében megmaradt főorvosnő halála után is, 2017. decemberéig folyamatosan dolgozott. A kötelesség éltette, és őrizte meg tartását a munkában és a családjában is, ahol sokszor kellett súlyos beteg mellett helyt állnia. Közmondásos volt a megbízhatósága és, hogy mindig, mindent észben tartott, akárhány telefon, szerveznivaló, vagy beteggel kapcsolatos teendő zúdult rá egyszerre sokfelől.  Igazi kemény asszony volt, aki élete utolsó éveiben azért sokat szelidült. Ahogy a felelősség terhe csökkent a vállán, úgy néha már megengedte magának, hogy megmutassa lelkének mosolygós, derűs oldalát is. Igazán akkor derült fel, ha ma már egyetemista unokájáról beszélhetett. –

Karácsonykor hazaengedték a kórházból. Vártuk, hogy jobban lesz, és jön dolgozni megint, de nem így lett. A múlt hét elején rosszul lett, visszakerült az Uzsokiba, ahol január 14-én, vasárnap csendesen elaludt. 74 éves volt.

Pál apostol szavaival emlékezünk rá és köszönjük meg Istennek hűséges életét és szolgálatát:

„Aki ültet, és aki öntöz, mind egy;

mindegyikük a saját jutalmát

nyeri majd el munkája szerint.” 1Kor 3,8

-rgy-

Temetése a Rákoskeresztúri (Új) Köztemetőben 2018. február 2-án, pénteken 11.45-kor lesz.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support