“… Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...”   Róma 15,1

 

1146 Budapest, Bethesda utca 3. hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset_32x.png
+36-1-920-6000
bethesda@bethesda.hu

youtube-30.png facebook-30.png
 

Híreink arhív

Dizseri Díj 2013 | Bethesda Gyermekkórház

A Dizseri Tamás Szeretetszolgálati Díj kuratóriuma 2013-ban Dr. Tahy Ádám PhD. kardiológus főorvosnak ítélte a díjat, melyet a hagyományok szerint a Bethesdát alapító Németajkú Gyülekezet templomában adtak át (idén) március 23-án. Dr. Dizseri Tamás, néhai főigazgatónk tíz éve ment el közülünk, nekünk bethesdásoknak éppen ezért volt különleges

ez az alkalom, amely már a kilencedik a díjátadások sorában. Ugyancsak a hagyományok szerint a díj egyik alapítója, a Németajkú Gyülekezet Protestáns Fóruma képviseletében Balog Zoltán köszöntötte a szép számú közönséget, melynek soraiban, püspökök, államtitkárok, állami és egyházi intézményvezetők valamint a tudományos más kiválóságai is helyet foglaltak. A köszöntőben Balog Zoltán megemlékezett az első alkalomról, amikor még épp csak kezdett emlékké szelídülni a veszteség, s amelyen az alapító testületek a díj létrehozásáról döntöttek. Beszélt arról is, hogy a mai világban kevés szó esik a szívről, amely a bibliai értelmezés szerint az akarat központja is. Elindítani valamilyen jó ügyet, majd azután fenntartani, ehhez kell az igazán bátor szív, akarat. Ma inkább ellen akaratoktól hangos a világ, éppen ezért a szív emberei ma sincsenek könnyű helyzetben, köztük azok sem, aki keresztyén emberként kérdezik, milyen mondani- és tennivalójuk lehet a sokszor csak struktúrákban gondolkodó egészség- vagy nemzetpolitikában, az egészségügyben, a szeretetszolgálatban vagy az élet más területein. Példaként hozta fel a Bethesdát, melynek az alapítás évétől (1866) eltelt hosszú időben sokszor kellett megélnie az újrakezdést, az alapoktól építkezést akár a történelem viharai, akár tűzkár, vagy pénzhiány, vagy más nehézségek miatt. A mostani időszak, - hívta fel a figyelmet már a Bethesdától elvonatkoztatva - azonban már nemcsak a folytonos újrakezdés képességéről szól, hanem legalább ilyen mértékben, ha nem sokkal inkább a fenntarthatóság, az átalakítás kérdéseiről szinte az egész világban, s hogy ezek nem könnyű kérdések, s hogy milyen módon emésztik fel a "szív embereit", arra éppen Dizseri Tamás élete és korai halála a példa.

 

Az is hagyományban van a Dizseri Díj átadásakor, hogy a szintén díjalapító Dunamelléki Egyházkerület püspöke, jelesül dr. Szabó István hirdessen igét az ünnepség kezdetén. Idén Pál apostol I. Korintusi levelének 12. részéből, az első 11 versből választotta a prédikáció textusát. Mindannyiunkat mellbe vágó, de magának feltett kérdéssel kezdte gondolatait: "Vajon nem arról van-e szó immár 9 éve mindig a díj átadásakor, hogy a megemlékezéssel és a díjjal eltakarni igyekszünk, milyen kevésre jutottunk, mennyire nem tudtunk semmit tenni azért, amibe Dizseri Tamásnak "beleszakadt" a szíve? A válaszadásban Pál gondolatai segítenek. Az apostol a kegyelmi ajándékokról szól, három nagyobb ilyen csoportról beszél: a Szentlélek bennünk végzett munkája megjelenhet lelki ajándékként, szolgálatként vagy csodatévő tettként. Az elsőre és a harmadikra, a prófétálás, a bölcsesség, a nyelveken szólás vagy a lelkek megkülönböztetésének képességére sokan vágynak, azonban elfeledik, hogy mindezek mit sem érnek a szolgálat nélkül. Ugyanis abban nem a különbözés, a kiválás, az egyedivé (mássá) válás igénye dominál, hanem a hasonlóvá lét, az eggyé válás, a kiszolgáltatottakkal való közösség vállalás. A szolgálat tesz képessé, hogy meg tudjunk változni Isten szeretete által. Az istentiszteleti rész után ugyancsak a hagyományoknak megfelelően Bencze János diakóniai igazgató, a Bethesda Kórház Alapítvány képviseletében hivatalosan is ismertette a díj kuratóriumának döntését felsorolva az eddig díjazottak nevét és az általuk képviselt területeket is. Ezután szokott következni a negyedik díjalapító testület, a Zsinat képviseletében a lelkészi elnök laudációja a díjazottról. Bölcskei püspök úr idén azonban betegség miatt nem lehetett jelen, ezért távollétében dr. Velkey György olvasta fel dr. Tahy Ádám díjhoz kapcsolódó méltatását.A díjátadót követő konferencián Prof. dr. Bagdy Emőke pszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára nagyívű előadásban tekintette át a szív szerepét az emberi élet minden szintjén: biológiai, pszichikai, szociális és spirituális értelemben is. "A pozitív érzelmek, az önkéntességre, önzetlenségre, szolgálatra alapuló altruista élet segít megőrizni a szív jó állapotát, segíti a sejtek optimális működését, meghosszabbítva ezzel az életet, míg az ellenségesség, a gyűlölet olyan hormonokat szabadítanak fel, amelyek gyorsítják a zsírok lerakódását az erekben." - mondta - „Sokkal többet kap az, aki segít, pl: vitalitást, Balog Zoltán szavaira utalva emlékeztetett: „a szív valóban az akarat központja – a szívbéli szándék erős, nehezen megingatható. Nem véletlenül hívjuk így a hitet sem: szívünk átadása Istennek".

 

Végül a díjazott dr. Tahy Ádám a szívről mint a keringési rendszer központjáról és szimbólumról szólt képekkel kísért, tömörségében is sokat mondó előadásában.Legvégül dr. Velkey György szeretetvendégségre, beszélgetésre invitálta az egybegyűlteket.-rgy-

©2016 | 1146 Budapest, Bethesda utca 3. (Zugló) Tel.: +36-1-364-9020  | Design: Green-Graph