Hálaadó istentisztelet – 150 éves a Bethesda

Úrvacsorás istentisztelettel emlékeztek meg a Bethesda Kórház alapításának 150. évfordulójáról az év első napján Budapesten. 1866. január 1-én hirdette ki Török Pál dunamelléki püspök a pesti egyházközség (Kálvin-téri) templomában, hogy a németajkú leányegyház kórházat létesít a szegények számára. A mostani hálaadó alkalmon Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke prédikált, a Bethesdának is nevet adó történet (János 5,1-9) alapján. „A kórház alapításakor, ahogy az evangéliumban is, a körülmények egy kicsit igazságtalanok voltak” – mondta, párhuzamba állítva az egykori jeruzsálemi városfal közelében lévő medence betegeinek és a XIX. századi Pest-Buda egészségügyi helyzetét. Mindkét városban sok volt a beteg, s voltak olyanok, akiknek „nem volt emberük”, aki támogassa őket a gyógyulásban.
„Ugyanakkor a történet nagy igazságai messze fölülmúlják az igazságtalanságokat” – tette hozzá. A dunamelléki püspök szerint „nem üres és hiábavaló vágy, hogy az ember gyógyulni akar”, s Jézus megjelenésével olyan gyógyító erő lép az emberek életébe, mely túlmutat földi életünkön, s lehetővé teszi „a véges, beteg ember és az örökkévaló Isten kapcsolatát”. Mikor Jézus nekünk szegezi a kérdést – akarunk-e meggyógyulni, s csodát tesz – jelet ad, hogy higgyünk benne és életünk legyen. „Nélküle mindannyian betegek vagyunk, de nála ott a kegyelem, a gyógyulás, az áldás” – mutatott rá.
Szabó István emlékeztetett: minden gyógyítás jel, e nagy titok felmutatása. A Bethesdának azt kívánta, legyen a csodák, a jelek, az isteni irgalmasság háza, ahogy eddig is az volt. A püspök érintette a kórház nehézségekkel és csodákkal teli történetét is, s reményét fejezte ki, hogy az intézményben, melyben a két világháború között szülészet is működött, a jövőben újra születhetnek gyermekek.
A jubileumi alkalmon a Kálvin-téri templomot megtöltötték a Bethesda „barátai”: egykori és jelenlegi dolgozói, betegei, szülöttei, támogatói. Páll László, Kálvin-téri lelkész az egykori anyagyülekezet nevében köszöntötte az ünneplőket: sokak által áldott intézménynek nevezte a kórházat, melyben ápolnak, gyógyítanak, csökkentik az emberi nyomorúságot. Dani Eszter a Németajkú Református Egyházközség köszöntését hozta, mint mondta: a Bethesda Isten országának jele, a gondos gyógyító munka nagyon sok hálás szülő csillogó szemében tükröződik. Azt kívánta az ott dolgozóknak, hogy érezzék meg az emberek háláját és Isten áldását. Rideg Gyula, a kórház lelkigondozó lelkésze arról beszélt, hogy a hit és (orvos)tudomány nem zárja ki egymást, hisz az embert fizikailag, lelkileg elhasználó, másokért végzett szolgálathoz Isten ad belső tartást, lelkierőt.

A XIX. századi Pest német reformátussága az 1850-es években szerveződött gyülekezetté, s a nyugati kapcsolatain keresztül egyházunkat gazdagította a svájci és német ébredési mozgalmak gyümölcseivel: az evangélium szerint megújult élettel és a szociális érzékenységgel. A németajkú leányegyházközség presbiterei, látva a fővárosi állapotokat, úgy döntöttek, betegszobát hoznak létre a szegény, kórházi kezelést megfizetni nem képes egyháztagoknak. Adományoknak köszönhetően, 1866-ban 6 ággyal kórházat tudtak indítani, mely Isten áldása nyomán folyamatosan bővült, s megnyitotta kapuit a más felekezetű rászorulók előtt is. Hosszú ideig a Filadelfia Diakonissza Egylet működtette, a kommunizmusban állami kézbe került. Az addigra már száz ággyal működő intézményt az 1960-as években gyermekkórházzá alakították. 1992. július 1-től a Magyarországi Református Egyház fenntartásában végzi gyógyító szolgálatát.

Forrás: reflap.hu

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support