„Megújuló és alternatív energiaforrások” – nyílt nap

Projektbemutató nyílt napot rendeztünk 2010. január 13-án a megújuló és alternatív energiaforrások használata a Bethesda Kórházban címmel. Jelenlétével megtisztelte a rendezvényünket Polgár Tamás, a norvég nagykövetség EEA/Norvég Finanszírozási Mechanizmus, Politikai és Gazdasági ügyekért felelős tanácsadója, Módi Annamária az NFÜ NEP IH Nemzeti fejlesztési Ügynökség Nemzetközi Együttműködési Programok Irányító Hatóságán (NEP IH) igazgatója és Csiki Csilla projekt managere, Horváth Gabriella a VÁTI programmenedzsere és Denk András, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke is.
6 kórházi szakember mellett az energetikával, zöld technológiával foglalkozó cégek és hatóságok képviselői is szép számban megjelentek.

Öt előadás hangzott el, amelyek átfogó képet adtak a pályázati lehetőségekről, a felhasználó igényeiről, tervekről, a projekt koncepciójáról és megvalósításáról.

Csiki Csillától megtudtuk, hogy milyen előkészítő tárgyalások előzték meg az „Izland, Liechtenstein és Norvégia által támogatott, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül támogatott projektek” létrejöttét. A 3 pályázati fordulóban összesen 2342 pályázatot nyújtottak be, amelyből 222 önálló projektre, 120 pedig pályázati alapra érkezett. Támogatási döntésre 135 pályázatot kiküldtek ki az FMO-ba (122 önálló projekt, 13 pályázati alap), amelyből 99 bizonyult sikeresnek (86 önálló projekt, 13 pályázati alap).
Ennek a támogatási periódusnak 2011 áprilisában lesz vége, de bíztatásként megtudtuk, hogy tárgyalások folynak újabb pályázati lehetőségek kiírásáról is.

Szende Károly, a Bethesda Gyermekkórház műszermérnöke és projekt managere arról tájékoztatott, hogy a kórház korábban milyen erőfeszítéseket tett az energia felhasználás csökkentésére. 2005- ben például kondenzációs kazánházat építettek be a gazdasági épületbe, amelyet távfelügyelettel szabályoznak. Már évekkel ezelőtt megkezdték az elöregedett nyílászárók cseréjét, valamint befejezték a fő épület külső szigetelésének egy részét. A további korszerűsítéshez keresték a forrásokat, amikor 2007-ben rátaláltak a norvég alap pályázati kiírására. Külső szakértők segítségével készült a tervezés és a pályázatírás.
Az építészeti munkák megkezdése előtt átgondolt tervet kellett készíteni, amelyben figyelemmel kellett lenni arra is, hogy működő, aktív betegellátást végző osztályokon kell az átalakításokat elvégezni. Ez nagy terhet jelentett és jelent az építők, az építtetők illetve az ápoló-gyógyító személyzet számára egyaránt. Épp ezért rendkívül fontos a kórházi dolgozók és a betegek megértő együttműködése a kivitelezés teljes ideje alatt. Mindezt annak biztos tudatában vállalják, hogy a rendszer elkészültével sokkal komfortosabb tereket kapnak gyógyító munkájuk még eredményesebb végzéséhez.

 


 

Talpag József gépészmérnök arról beszélt, hogy a projekt koncepciója kidolgozásakor milyen szempontokat kellett figyelembe venni. Megállapították, hogy egy gázmotoros rendszer önmagában túl költséges és a szükségesnél több energiát termelt volna, amelyet nem lehetett volna hasznosítani. Tisztán napkollektoros rendszer esetében a megtakarítás kis mértékű. Nagyon meleg napsütéses napokon túlmelegedhetett volna a rendszer. Víz-víz hőszivattyú használata esetén nagy költséggel járt volna a megfelelő számú fúrás mélyítése. Sok fúrásra lett volna szükség, ami károsította volna a kórház szép kertjét.
Egyértelművé vált, hogy csak egy komplex rendszer adhat optimális megoldást. A megvalósításra kerülő rendszerben energiatermelésre alkalmaznak napkollektort, napkohót, gáz abszorpciós hőszivattyút, abszorpciós hűtőgépet. A gáz abszorpciós hőszivattyú hatásfoka akár a 140%-ot is elérheti, tehát egységnyi bevezetett gázenergiából 1,4 egység hőenergiát állít elő. Alkalmazásával jelentősen csökkenthető a primerenergia-felhasználás és a CO2 kibocsátás. Az összetett rendszert egy kifinomult automatikai és hozzá tartozó felügyeleti program fogja szabályozni, ami azt figyeli, hogy az adott pillanatban melyik hőtermelő a leggazdaságosabb, és azt az egységet indítja be. Ettől a szabályzástól várják azt, hogy annyi fűtési energiát takarítson meg, amennyi a hűtési igényeket kielégíti.

A szabályozásról és felügyeletről Nagy Istvántól hallottunk, aki a CLH kft. részéről az épületautomatikai terveket készíti. Mint a fentiekből már kiderült, egy nagyon bonyolult szabályzórendszert kell kiépíteni, amelynek feladata az energiai igény folyamatos regisztrálása, a részegység k megfelelő működtetése, valamint a gépészeti, energetikai, orvostechnikai feladatok összehangolása.

A rendszernek a következő feladatokat kell ellátnia:
Mérés, adatgyűjtés
Az energiatermelés vezénylése
Energiatermelés optimalizálása
Megfelelő tartalék források biztosítása
Automatikus és biztonságos működtetés
Előrejelzések (altatógáz, oxigén)
Komfortérzet növelés
Távfelügyelet, gyors beavatkozás lehetősége, SMS riasztás
Hibanaplózás, hibafeltárás, működési diagramok

A rendszer üzembe helyezését követően a begyűjtött adatok és tapasztalatok értékelésével végzik el a finom hangolás feladatát. Ez várhatóan hosszabb időt fog igénybe venni.


 

Varga László a Galaxa-Team Kft ügyvezetője, mint generál kivitelező arról beszélt, hogy milyen berendezéseket használnak fel a megvalósítás során, valamint kitért az egyes berendezések technikai adataira, előnyeire is.
Az alábbiakban felsoroljuk a beépített berendezések típusait, forgalmazóit illetve telepítőit.

– Gázmotor AKSA AGM25  (siQuest Kft)
– Vákumcsöves Napkollektor  (NR 2001 Mérnökiroda Bt)
– Solar parabola   (Élő-Energia Kft)
– Hőszivattyúk
ROBUR GAHP-PRO-AR  (Élő-Energia Kft)
– Meglévő kondenzációs kazánok
– YAZAKI Abszorpciós
folyadékhűtő   (REGALE Energy Zrt)
– Mediterm falfűtési rendszer,
Sugárzó fűtés, hűtés  (Zsuka Therm kft.)
– Tárolókapacitás
– Automatizált épületfelügyeleti
rendszer    (CLH Kft)
– Onkoplast Nyílászárók  (Hometherm Kft)

Az előadásokat követően lehetőség volt kérdések és vélemények megfogalmazására.
Sokan gratuláltak a tervezőknek, méltatták a terv komplexitását, és elismeréssel szóltak a kórház nyitottságáról, bátorságáról. Különösen örömteli volt, hogy a kórházak képviselői is érdeklődésüket fejezték ki ennek az úttörő jellegű fejlesztésnek a megvalósítása iránt. Kérték, hogy a működés tapasztalatairól is kapjanak tájékoztatást.
A Bethesda Kórház köszönetét fejezte ki a norvég kormánynak a pályázati lehetőségért, amely nélkül lehetetlen lett volna egy ilyen komoly fejlesztés végrehajtása. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek pedig megköszönték a feladat végrehajtásában nyújtott segítséget.
A résztvevők kórházbejáráson vettek részt, ahol megtekinthették a különböző berendezéseket, műszaki megoldásokat.

Ennek a beszámolónak kapcsán is fontos kiemelni – amit az előadók szinte mindegyike megtett – hogy ez a fejlesztés egy nemes célt a gyermekek hatékonyabb gyógyítását szolgálja azzal, hogy jobb közérzetet biztosít a kis betegeknek és a gyógyító orvosoknak és nővéreknek.

A rendezvény szeretetvendégséggel és beszélgetéssel zárult.

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support