A Mini Garros Tenisz Klub adománya

Szerény, házias, de mégis ünnepélyes keretek közt adták át Bethesdában a Mini Garros Tenisz Klub jótékonysági teniszversenyéből befolyt valamivel több, mint fél millió forintot a szervezők, és a fő védnök dr. Szűcs Lajos, Pest Megye Közgyűlésének elnöke, aki a Tenisz Szövetség elnöke is egyben. A jótékonysági teniszverseny hagyományát Virág Krisztina önkormányzati képviselő teremtette meg azért, hogy beteg gyerekeken, illetve sportolókon segítsen, de a 7 év alatt volt példa arra is, hogy óvodáknak gyűjtöttek. A verseny két részletbe, nyári és az őszi mérkőzéseken zajlott. Neveztek többek között: Harsányi Levente műsorvezető, Kulka János színművész, Mészöly Géza válogatott labdarugó, és csatlakozott a kezdeményezéshez Csisztu Zsuzsa a Nőszirom Egyesület elnöke, valamint az Egressy Fitness is. Az összegyűlt 586.500 forintot a szervezők és dr. Szűcs Lajos október 20-án adták át a kórház főigazgatójának Dr. Velkey Györgynek, aki elmondta, hogy a kapott öszeget a mindennapos eszközök kiegészítésére fordítják. Hangsúlyozta, hogy nemcsak az összegyűlt összegnek örül, hanem „annak az összefogásnak, ami kialakult a kórházért, a beteg gyerekekért. Ez minden pénznél többet ér.”

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support