Tisztaság ajándékba

Ez év márciusában Gömöri Andrea a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség  (Matisz) munkatársa felkereste kórházunkat és a következő felajánlást tette:

Önkéntes munkával szeretnének egy nagytakarítási napot szervezni, amelyen képzett szakmunkás takarítókkal, nagyteljesítményű takarító gépekkel olyan felületeket tisztítanának meg, amelyek a kórház számára nehézségekbe ütközik. A felajánlást nagy örömmel fogadtuk, mivel a kórház kettő lassan már matuzsálem korú (22 éves) takarító és súroló gépét, bár működőképesek, a kímélet miatt csak „ünnepnapokon” vesszük már elő. A nagytakarítási napot 2016 május 19-re csütörtökre, egy kicsit talán csendesebb napra tűztük ki, mivel egy kórház a hét hét napján 24 órában nyitva áll a betegek előtt nagyon meg kellett fontolni az alkalmas munkanapot, mivel a felajánlók részéről csak hétköznap jöhetett szóba.

Pontos egyeztetés előzte meg a nagytakarítás helyszíneit, így a következő területeken tudtuk elfogadni az önkéntes felajánlást, amelyre a kijelölt napon 40 fő érkezett egyszerre a kórházba, amelyek a következő cégek munkatársai voltak: FUTURE FM Zrt. Carpex Kft.Jánosik és Társai Kft.Aladdin Nagy Kft.OPUS Kft.Voith Kft. és Vida Attiláné

Takarító gépeket és vegyszereket a következő cégek ajánlották fel: 3M   Hungária Kereskedelmi Kft. A-Cleaning Kft. AMSA Kft.  DeFlorMED Kft. Ecofix Cleaning Kft. Lecologic Trade Kft.   IL Contatto Kft.  Kärcher Hungária Kft. Nilfisk Kft.  Sealed Air Kft.  Silhouse Kft. és Tenrom Kft.

Sebészeti osztályra ablaktisztítási felajánlás érkezett, ezzel együtt levételre, majd kimosás utáni vissza helyezésre kerültek az ablak függönyök, amelyeknek a mozgatása a nagy belmagasság miatt az osztály dolgozói számára nagy rákészülést igénylő feladat. Ebben az esetben ügyes, magas fiatal férfiak néhány perc alatt leszedték a függönyöket, könnyű mozdulatokkal kinyitottak a hatalmas bukó ablaküvegeket, megtisztították azokat, és függönyök is két órán belül újra a helyükön voltak. Mivel nagyon profin és gyorsan dolgoztak a tervezett feladaton kívül más munkákat is kértek. Így tisztultak meg az ebédlő ablakai, és a labor épület várójának ablakai is.

A főlépcsőház szép kovácsoltvas korlátja is megújulhatott. Szorgos kezek törölgettek minden kis díszt, majd a törölgetés után nagyteljesítményű gőzborotvával a főlépcsőház csempéje is ragyogni kezdett.

A kórház főbejáratánál alkalmazunk szennyfogó szőnyegeket, amelyeket szerződés szerint elszállítanak, és kimosnak. Van azonban néhány olyan szennyfogó szőnyegünk, amelyet helyben csak porszívóval tudunk tisztítani. Ezen a napon speciális géppel a mélyen ülő szennyeződéseket fellazították, majd nagynyomású víztisztítóval el is távolították belőlük, délutánra békésen száradtak a napot, szinte újakká válva.

Amikor egy épületbe belépünk, sokat elmond rólunk a bejárathoz vezető út. A mi bejáratunkhoz egy szép mészkő korláttal díszített lépcsőkar és egy plexitető vezet, a fotocellás ajtó feletti falat a Bethesda felírat, díszíti. Megkopottan is impozáns látvány. Ezen a napot azonban újjá varázsolták.

A földszinti folyosónkon évente 100 000-nél is több beteg, kísérő, és látogató fordul meg, így az folyamatosan szennyeződik. Természetesen naponta többször kerülnek takarításra ezek a felületek, de a porózus kő nehezen válik meg a rárakódásoktól. Nem tudott azonban ellen állni a nagyteljesítményű súrológépnek, amelynek munkáját egy finomabb súroló fejjel dolgozó gép követte, és a fellazított szennyeződést tartalmazó takarító oldatot szintén egy speciális gép szedte össze. Ezt követte egy kézi felmosás, amely egy olyan vegyszerrel történt, amely a porózus kő pólusait elzárva megakadályozza a szennyeződés beivódását ebbe a felületbe.

Sok ember gondol viszolyogva a közösen használt mosdókra, lehetőség szerint talán el is kerüli azok használatát, a gégészeti ambulanciához tartozó egyébként szépen felújító mosdóba a takarítás után, amelyet talán mondanom se kell már szintén egy professzionális géppel végeztek olyan illat lengte körül mintha legalább is egy tavaszi réten tartózkodnánk.

Egy nagytakarítás bárhol történjen is felfordulással, és némi kellemetlenséggel jár. Miért is vágtunk bele akkor mégis. A következőkért: Szerettünk volna teret adni annak a kezdeményezésnek, amely bemutatja, hogy ez a munka valóban szakmunka. Megmutatni, hogy magasan képzett szakemberek milyen látványos, eredményeket érhetnek el, akár régi megkopott felületeken is. Hogy a tisztaság, amelyet joggal igénylünk kemény fizikai munka, és megbecsülést érdemel. Ez a nap lehetőséget adott nekünk is a tanulásra, és újabb dolgok megismerésére, ezért fontosnak tartottuk, mivel úgy gondoljuk a tisztaság alapja a gyógyításnak.

Miért szerettek volna jönni az önkéntesek? A beszélgetések alkalmával kiderült, hogy több részvevő gyermekét kezelték már itt, amellyel nagyon elégedettek voltak, és ezúton szerették volna kifejezni hálájukat. Fontos volt számukra, hogy megmutathassák szaktudásukat.

Valóban örömmel jöttek, jókedvűek, a kórházhoz alkalmazkodóak voltak. Munkájukat emléklappal köszöntük meg. Talán teremthetünk ebből is egy hagyományt, mert nemcsak pénz lehet nagyon értékes adomány, hanem az emberi jócselekedet is.

Pap Márta

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support