A csurgói Református Gimnáziumban jártunk

A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnáziumban 17. alkalommal rendezték meg a Kárpát-medencei református iskolák természettudományos diákkonferenciáját. A konferencia ünnepélyes megnyitójára közel 200 főnyi diák gyűlt össze a város notabilitásaival, az iskola igazgatótanácsával, a református egyház vezetőivel, szülőkkel és más vendégekkel együtt a patinás Gimnázium dísztermében, március 18-án este.

Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr tartotta a nyitó áhitatot, köszöntőt mondtak: Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Bellai Zoltán püspöki főtanácsos,  az Igazgatótanács elnöke, Dr. Huszár Pál főgondnok, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, majd Füstös János Csurgó Város polgármestere. A verseny ideje alatt zsűrizett kiállítás is megtekinthető volt, melynek pályaművei ugyancsak a Kárpát-medencei refomátus iskolákból érkeztek. A megnyitó ünnepségen került sor a pályaművek méltatatására és a díjak átadására is, ezt a feladatot az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum ny. főigazgatója Balogh Mihály látta el szellemes beszéddel mutatva be a verseny és a pályaművek érdemeit.

Ezután került sor dr. Velkey György főigazgató előadására, amelynek célja a természettudományok iránt elkötelezett diákok kedvének felkeltése volt az orvosi és ápolói hivatás iránt, egyúttal annak az útnak az őszinte bemutatása, amely máig vezetett a Bethesda egyházi kórházként való létezésében, és egyúttal a jövő ifjúságának útja is lesz, akik az orvosi-ápolói hivatásra adják fejüket.

Az ünnepséget követően az iskola vezetése szeretvendégségre hívta meg a vendégeket, ahol a tanári karral, és az iskola igazgató tanácsával ismerkedhettünk. Külön köszönjük Kovács József igazgató úrnak a meghívást és a szeretetteljes fogadtatást.

-rgy-

Bethesda Gyermekkórház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Bővebben a cookie-król az adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat.