A tavalyi pozitív visszajelzéseket követően idén immáron második alkalommal rendeztük meg kognitív viselkedésterápiás (CBT) testsúlycsökkentő csoportunkat. Az előző évhez hasonlóan most is kamaszok voltak a csoportterápia fókuszában. 

A 7 főből álló csoport számára 20 alkalmas program keretében adott módszertani betekintést a klinikai szakpszichológusból (Mohácsi Magdolna), dietetikusból (Sasvári-Szekeres Anita) és gyógytornászból (Zöldyné Laszlovszky Anna) álló team. A foglalkozások során fontosnak tartottuk a támogató közeg megteremtését mind a szakmai munkában, mind az otthoni, családi környezetben. Éppen ezért az idei programsorozatból sem maradhatott ki a családcsoport terápiás alkalom Németh Laura – részlegvezető pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus és Bálintné Ács Adrienn – klinikai szakpszichológus-jelölt szervezésében. 

A program során hétről hétre küldetéseken, kvíz játékokon keresztül mutattuk be a gyerekek számára az egészséges életmód alapjait és praktikáit mind testi, mind mentális oldalról. A foglakozások során fontosnak tartottuk a pozitív visszacsatolások beépítését, így minden sikeres küldetést követően nyereményt kaptak a csoporttagok. 

Az egyik ilyen emlékezetes alkalom volt, amikor a Városligetben tartott házi futóverseny végén minden résztvevő egy-egy befutóéremmel térhetett haza. 

A program során célul tűztük ki, hogy a rendszeres mozgást beépítsük a gyermekek mindennapjaiba. Külön szeretnénk köszönetet mondani Kilin Anettnek a Prestige Fitness és Wellness oszlopos tagjának, aki zumba órát tartott nekünk a szabad ég alatt. Anett zumba óráira szeretettel vár felnőtteket és gyermekeket egyaránt!

Az utolsó alkalomra mindenki hozott magával egy otthon készített egészséges harapnivalót, amelyet együtt fogyasztottunk el a közös élményeket felidézve.

A program kezdetén és végén történt mérések eredményei alapján az egyik résztvevő testsúlya 8%-kal lett kevesebb, amellyel ő érte el a legnagyobb testsúlycsökkenést. 

A legtöbben szép eredményeket értek el, akkor is, ha nem feltétlenül a testsúlyuk csökkent, hanem izomtömegük nőtt vagy a derék/csípő/comb körfogatuk lett kisebb.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Jövőre ismét várjuk a lelkes, életmódváltásra nyitott jelentkezőket!

 

Mohácsi Magdolna

Sasvári-Szekeres Anita

Bethesda Gyermekkórház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Bővebben a cookie-król az adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat.