A Bethesda Gyermekkórház súlyos pszichés nehézségekkel küzdő serdülők számára kialakított terápiás rendszere nemzetközi szakmai elismerésben részesült, komplex megközelítésével pedig szélesebb szakmai körökben is figyelmet keltett. Az ehhez kapcsolódó eredményeket Erőss Rebeka klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, Hosszú Máté klinikai szakpszichológus-jelölt, valamint Szabó Brigitta, a Semmelweis Egyetem kutatója mutatta be a Nemzetközi Áttételfókuszú Pszichoterápiás Társaság (ISTFP) június 4–6. között Bécsben megrendezett 9. konferenciáján. A szakma egyik legrangosabb fórumán Hosszú Máté elnyerte a Legjobb Poszter Díjat.

„A serdülőkor a személyiség fejlődésének egyik legmeghatározóbb időszaka. Ebben az életszakaszban alakulnak ki azok az érzelmi, viselkedési és kapcsolati mintázatok, amelyek hosszú távon is meghatározhatják a fiatalok működését. Az utóbbi években ugyanakkor egyre több kamasz küzd súlyos érzelmi nehézségekkel, önsértő viselkedéssel, szorongással, identitásproblémákkal vagy indulatszabályozási zavarokkal. A probléma súlyosságát növeli, hogy kevés az olyan speciális ellátási forma és megfelelően képzett szakember, amely hatékony segítséget tud nyújtani ezeknek a fiataloknak. Erre a hiányra reagálva hozta létre a Bethesda Gyermekkórház az áttételfókuszú pszichoterápia (TFP-A) alapjaira épülő komplex terápiás programját” – mondta Erőss Rebeka.

A hazánkban elsőként itt alkalmazott módszer strukturált, mélyreható segítséget nyújt azoknak a serdülőknek és családjaiknak, akik identitásuk formálásában, érzelmeik szabályozásában vagy kapcsolataik kiegyensúlyozott működtetésében ütköznek nehézségekbe, célja pedig, hogy a fiatalok biztonságos keretek között értsék meg saját működésüket, kapcsolati mintázataikat, és stabilabb önképet alakítsanak ki.

A nemzetközi szakmai visszajelzések alapján a Bethesda Gyermekkórházban kialakított, áttételfókuszú pszichoterápiára épülő ellátási modell nemzetközi összehasonlításban is különlegesnek számít: mindössze néhány európai központban működik ehhez hasonlóan átfogó struktúra, köztük Kölnben és Barcelonában. A konferencián ismertetett modell iránt nagy érdeklődés mutatkozott, a rendezvény résztvevői pedig elismeréssel fogadták, hogy Magyarországon, gyermekkórházi háttérre épülve sikerült létrehozni és fenntartani egy ilyen komplex rendszert. A konferencián jelen volt Otto F. Kernberg professzor, az áttételfókuszú pszichoterápia megalkotója és a személyiségzavarok kutatásának világszerte elismert szaktekintélye is, aki megismerhette a Bethesda szakembereinek munkáját és azt a komplex ellátási modellt, amely Csáky-Pallavicini Krisztina TFP-szupervízor meghatározó szakmai támogatásával jött létre.

A díj és a szakmai visszajelzések egyaránt megerősítették, hogy a Bethesda Gyermekkórházban működő terápiás rendszer a legsérülékenyebb fiatalok támogatásában is korszerű és eredményes megközelítést képvisel.

A legjobb poszter dija scaled
Eross Rebeka Otto F. Kernberg es Hosszu Mate
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support
Bethesda Gyermekkórház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Bővebben a cookie-król az adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat.