Adventi fényfestés kórházunkban

December elsejétől különleges fényjátékban gyönyörkedhetnek mindazok, akik a Bethesda Gyermekkórházba érkeznek, vagy épp az M3-as felüljáróján közlekednek autójukkal. „A fényfestéssel szerettünk volna egy kis mosolyt csalni a hozzánk érkező gyerekek arcára, hogy ne félelemmel, hanem bizalommal lépjenek át szüleikkel a kórház kapuján. Adni szerettünk volna nekik, s úgy tűnik, sokan örülnek ennek”- avat be a kezdeményezés hátterébe Bese Nóra, a kórház kommunikációs vezetője. Délután 5 óra után tényleg olyan a zuglói Bethesda utca, mint egy vidám szentély, ünnepélyesen lépkednek az emberek, meg-megállnak egy fotóra és gyermeki örömmel néznek felfelé a kórház homlokzatára. Minden este más fényjáték díszíti a kórház falát a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően.

Adventben különösen aktívak az adományozók, s kreativitásuk határtalan. Van, aki süteményt süt a kórház Égés Osztálya számára, egy másik csapat motoros mikulás felvonulást szervezett a gyermekeknek, vagy a Fradi focistái stilszerűen épp labdát adományoztak személyesen a bent fekvő gyermekeknek. A cégek is segítik az ott dolgozók munkáját, a nővéreknek kávé, teacsomag, vagy egy-egy komolyabb orvosi eszköz megvétele fontos segítség a gyógyítás minőségének javításához.

Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója megerősíti, hogy egy-egy adventi adománykampány komoly orvosi műszerek beszerzését teszi lehetővé. „A társadalombiztosítás az egészségügy működési kiadásait fedezi, de ebből nem igazán lehetséges a fejlesztés. Ezért örülünk minden kezdeményezésnek, amely anyagilag is segíti munkánkat.”

A kórház kreatív csapata egy interaktív adventi naptárat is létrehozott, ahol a gyógyító osztályok kívánságai teljesülhetnek, a felajánlóknak, adományozóknak köszönhetően. A naptár itt érhető el: bka.hu/remenysegfenye

Adventban megállni, felfelé (akár a fényjátékra) tekinteni és jót tenni – erre hív mindenkit a Bethesda Gyermekkórház.

 

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support