Bethesda-csendesnapok 2018.

Csendes-napok. Mi is az? Itt a Bethesdában huszonéves hagyománya van annak, hogy évente legalább egyszer a 400 akárhány fős közösségből kb. 40 önként jelentkezővel elvonulunk vidékre, lehetőleg Balatonfüredre a református egyház üdülőjébe és egy kicsit lelkizünk. Nem a köldökünket nézzük, hanem egy adott témát körüljárva megpróbálunk lelki erőt gyűjteni, de ismerkedünk, barátkozunk is, és rácsodálkozunk arra, amit nem tudtunk egymásról a napi forgatagban élve.

Idén a művészet és hivatás viszonya volt a fő téma. Előadónak igazán különleges embereket sikerült megnyerni. Rolkó Zoltán ezredes, helikopter pilóta afganisztáni élményei alapján mutatta meg, hogy hogyan küzd meg a katonaember önmagával, az elemekkel, a kiszolgáltatottsággal harci viszonyok között. Sallay András olimpiai ezüstérmes jégtáncos az élete videó felvételekkel gazdagon illusztrált elbeszélésével mutatta meg, hogy egy élsportoló páros (Regőczy Krisztina) hogyan nő fel a feladathoz, és hogyan lesz egy nemzet büszkesége, miközben belül magányos, kiszolgáltatott, elárult a politika, a szakma és a nemzetközi viszonyok között. Prof. dr. Banai János operafelvételeket hozott, és arról szólt, hogy a művészetek által megragadott professzionális ember, mondjuk orvos, ápoló milyen többlet erőkkel ruházódik fel hivatása gyakorlása közben. Dr. Bibó István kétszeres iskolaalapító, művészettörténész arról beszélt, hogy a pedagógia legnagyobb eseménye az, amit a pedagógus a személyiségével tesz a rábízottakkal. És az külön művészet, hogy egy igazgató milyen kompromisszumok árán tud összeszedni műhelyébe olyan pedagógusokat, akik képesek erre.

Lelki vezetőink Steinbach József püspök és Oláh Emil tábori lelkész voltak. A kezdő és a záró igehirdetés meghatározta együttlétünket. Steinbach püspök úr a 127. zsoltár alapján az áldás és az áldássá lét gondolatait vetette fel. Elevenen előadott hasonlata az íjászatról magával ragadta a hallgatókat. – Oláh Emil Lukács Evangéliumának 17. részéből vett idézet alapján az okos várakozásról beszélt.

És persze volt szabadidő, népi tánc, hajókázás a Tihanyi-öbölben, borkóstoló a Végh pincészetben, kiscsoportos beszélgetések és éjszakába nyúló nagy beszélgetések.

Jó nekünk, hogy ilyen programokon részt vehetünk, és jó nekünk hogy erre mind a mai napig nagy az igény. Akik hazajöttünk Balatonfüredről egy kicsit átértékeltük a saját hozzáállásunkat, helyzetünket életünkhöz és a hivatásunkhoz. Köszönet A Bethesda Kórház Alapítványnak a támogatásért.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support