Életmódtáborunk

Idén is megtartottuk a már-már hagyományosnak mondható életmód táborunkat.

A cél, az elmúlt évekhez hasonlóan az egészséges táplálkozási ismeretek átadása és a testmozgás népszerűsítése volt.

A kicsi, de annál lelkesebb csapat nagyon aktívan részt vett nemcsak a játékos, hanem az egészségnevelő programokon is.

Minden napot tornával kezdtünk. Gyógytornász kolléganőnk, Beély Boglárka a Városligetben mozgatta át a gyerekeket.

A délelőttök a külsős programoké voltak, a hét során ellátogattunk az Állatkertbe, a Vasúttörténeti Parkba, az Elevenparkba, a BVSC uszodába, és Bringó Hintóztunk a Margitszigeten. A hét egyik legsikeresebb programja a gyermek zumba óra volt, amit meglepetésünkre még a fiúk is vidáman csináltak végig. 🙂

A délutánokat az egészségnevelésnek szenteltük. Egyik nap dietetikus kolléganőm, Balogh Adrienn tartott előadást a gyereknek az egészségtudatos táplálkozás alapelveiről. Természetes a számonkérés sem maradt el, játékos kvíz formájában kérdeztük vissza később az elhangzottakat, és válaszoltuk meg a helyes étkezéssel kapcsolatban felmerülő kérdéseket.

Szerda délután az Eisberg Kft. dietetikusa, Shenker-Horváth Kinga látogatott hozzánk, és tartott kóstolóval egybekötött saláta népszerűsítő előadást. Kinga nagyon sokféle színű és alakú zöldséggel, és azoknak sokrétű felhasználási módjával ismertette meg a gyerekeket. Nagyon nagy sikere volt az újonnan megismert salátáknak, még a friss bébi spenót is népszerű lett. 🙂 Az előadásra a gyermekek szüleit is meghívtuk, akik örömmel kapcsolódtak be kérdéseikkel, hozzászólásaikkal az interaktív órába.

A sok elméleti tudást a gyakorlatba is átültettük a táborozókkal, délutánonként közösen csináltunk gyümölcssaslikot, zöldséges turmixot, kóstoltunk zöldséglevet, és házi készítésű (cukormentes, 100% gyümölcstartalmú) jégkrémet.

A gyermekek visszajelzései és lelkesedésük alapján úgy gondoljuk, hogy elégedett és sikeres hetet tudhatunk magunk mögött.

Ezúton is szeretném megköszönni a tábor lebonyolításban nyújtott segítséget:

Kiss Anna és Balogh Adrienn dietetikus kolléganőimnek, Bagó Csilla dietetikusnak, Beély Boglárka gyógytornásznak, a II. Belgyógyászatnak, valamint az Élelmezési osztálynak és Erzsi főszakácsnak a finom és korszerű menü biztosítását.

Köszönjük az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatójának, Gazsi Zoltánnak és dietetikusának, Shenker-Horváth Kingának a táborunk támogatását, és az ajándék saláta csomagokat.

Köszönet a színes és vidám programok biztosításáért:

a Fővárosi Állat- és Növénykertnek,

a BringóVár kölcsönzőnek,

a BVSC uszodának,

a Vasúttörténeti Parknak,

az Elevenparknak,

és Katona Zsuzsi zumba oktatónak.

Rajcsik Enikő

Bethesda Gyermekkórház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Bővebben a cookie-król az adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat.