Első helyezést kaptunk a szaktárca „Év kórháza” című pályázatán

Az egészségügyi szaktárca januárban pályázatot hirdetett, az „Év kórháza 2009.” cím elnyerésére. A jelentkező kórházaknak szigorú feltételeknek kellett megfelelnie. Először egy megadott kritérium rendszer szerinti írásos anyagot kellett elkészíteni a kórház tevékenységéről, amelyet a szaktárca bíráló bizottsága véleményezett.

Összesen 9 kórház adott be ilyen anyagot súlyponti-, és területi kórház kategóriában. A második körben a kórházak vezetőit a Minisztériumban tartott pályázat ismertetésre, prezentációra hívták. Kórházunkat dr. Velkey György, Benőné Székely Júlia és Molnár Gabriella képviselte. A harmadik körben a tárca és a kórházszövetség kijelölt szakembereiből álló bizottság kereste fel az intézményeket, és közvetlen benyomásaik alapján tettek javaslatot. Április 16-án került sor az eredményhirdetésre a Minisztériumban tartott ünnepségen, ahol a megjelentek arról értesülhettek, hogy a súlyponti kategóriában nem adott ki díjat a tárca, a területi kórház kategóriában a Bethesda Gyermekkórház és a pásztói Margit Kórház kapta meg az „Év kórháza 2009.” címet, amely 3 MFt díjjal is jár az erkölcsi elismerés mellett. Ez a díj nem azonos azzal az internetes szavazással, amelyen a betegek voksolhatnak az Év kórházára, ez a díj a szakmai vezetés elismerése.

A Hivatalos Értesítő 2010. évi 3. számában „VII. Pályázati felhívások” részben megjelent az Egészségügyi Minisztérium pályázati felhívása az „Év Kórháza 2009.” cím elnyerésére.
Bethesda Gyermekkórház
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Bővebben a cookie-król az adatkezelési tájékoztatóban tájékozódhat.