Főnővéri – Berekfürdő – Harmónia

Együtt voltunk 24-en Berekfürdőn főnővérek, vezető asszisztensek és akiket még egységükből magukkal hoztak november 14-16 között. Harmadával kevesebben voltunk mint szoktunk, hiába, vannak osztályok, ambulanciák, műtők és diagnosztikák, ahonnan nem lehet elszakadni. Vagy lehet, de nincs kinek. Akik azonban eljöttek, egybehangzó vélemény szerint nem, hogy nem bánták meg, de már a jövő évi együttlétet tervezik. Elfogult véleményem szerint egyetlen szóban összefoglalható a 24 éves főnővéri elvonulások hagyományának idei mérlege: harmónia. Egybecsengő vágyak, szándékok, ritmus és szolgálatkészség, píszíül mondva: tenni akarás.

Már az indulásnál elkezdődött: senkire nem kellett várni! A nyitó áhítat Csoma Judit lelkésznőtől mindjárt eltérő volt a megszokástól. Mint valami népmesét mesélte el a teremtést, s hogy Isten, aki jó, az általa teremtett világból csak egyet hiányol: a hitet. És mindjárt megérkeztünk Márta és Mária történetéhez az evangéliumból, általa saját magunkhoz. Sürgés-forgás és szemlélődés. Nem állnak messze egymástól, csak harag ne legyen bennünk egymás iránt.

Az áhítatról a tudományra tértünk. Prof. dr. Fülesdi Béla a debreceni Orvostudományi Egyetemről, és dr. Gárdos László főorvos a zalaegerszegi kórház osztályvezető főorvosa az orvoslás új útjait vázolta fel előttünk saját szakmája nézőpontjából.  Fülesdi prof. az új techonlógiákat vázolta fel a genetikától a robotikáig az informatika orvosi lehetőségeinek kihasználán át. Gárdos főorvos úr a trendek változását mutatta be a szoptatástól a tápszeres táplálás következményein át az antibiotikum használat, valamint a népbetegségek gyermekkori megelőzésén át előre látható újítások szerint.

A vacsoránál Velkey igazgató úr mondott pohárköszöntőt a Bethesdás ápolókra, és nem maradt el az éjszakai fürdőzés a termálban, ahol a vízben ellazulva osztottuk meg gondjainkat, terveinket.

A másnap délelőtt komoly munkával telt. Ötletmegosztás zajlott az új szárny építésére való felkészülés jegyében. Ezt kiegészítendő Velkey GYörgy igazgató úr és Csikós Bálint gazdasági igazgatónk képekkel gazdagon illusztrált beszámolója festette le a 2022-ig előttünk álló időt, amikor is a tervek szerint már az új szárnyban kezdjük meg január 3-án a munkát.

Másnap délután volt egy kis szabadidő. Volt, aki fürdőzött, volt , aki kerékpározott, volt, aki csendesen pihent.

Késő délután aztán Sípos Zsanett fiatal gyógytornászunk tartott remek előadást a betegmozgatásról és a gerinckímélésről praktikus tanácsokkal, sokszorosított szakanyogokkal. Utána Katona Zsuzsa tánctanár mozgatott meg bennünket salsa, dzumba, rumba ritmusokra. Az estében pedig kötetelen beszélgetés, és retro zenékre való mozgás következett. Az utolsó nap délelőttjén Lakatos Eszter ápolási igazgatónk mutatott be néhány új, a minőségbiztosítási feladatainkhoz elengedhetetlen dokumentációs protokollt, majd az egyes osztályok szuubjektív beszámolói következtek azokról az eseményekről, történésekről, amit a szakmán túl együtt megéltek.

Gyors ebéd, és vágtáztunk haza a feladatokhoz, családjainkhoz.

A summa az, hogy régen volt ilyen harmónikus, általános jó érzést hozó főnővéri. Nemcsak a jó programok, az előadók, hanem a résztvevők elszántsága és várakozása okozta ezt. Nincs mit titkolni! Ki kell mondani, hogy remek az ápolói csapatunk! Jó emberek, elszánt emeberek, jobbra vágyó emberek, és elkötelezett emberek. Kell ennél több? Minden magyar egészségügyi intézmény jól járna velük, de nálunk dolgoznak. Mit mondhat mást egy lelkész, aki e sorokat írja: Istennek legyen hála!

-rgy-

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support