Hivatás – legmagasabb szinten

Egészségügyi szakdolgozóként a legfontosabb feladatunk nem csak a ránk bízott betegek gondozása, hanem a folyamatos tanulás és önmagunk képzése is, éppen azért, hogy hivatásunkat a lehető legmagasabb szinten tudjuk ellátni. Ez azonban nem csak belső igény, hanem törvényi kötelezettségünk is. Az egészségügyi törvény és a szakdolgozók továbbképzéséről szóló rendelet részletesen szabályozza ennek mikéntjét. A kötelező szakmacsoportos továbbképzések és kongresszusok lehetőséget teremtenek arra, hogy találkozzunk más kórházakban dolgozó, de hasonló problémákkal küzdő kollégákkal, meghallgassuk őket és tanuljunk az általuk bemutatott esetekből. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kecskeméten 48. alkalommal megrendezett Egészségügyi Szakdolgozók Országos Kongresszusán a Bethesdát egy maroknyi lelkes kolléga képviselhette, nem csak pusztán résztvevőként, hanem előadóként is. A konferenciának több mint ötszáz fő regisztrált résztvevője volt, az előadások három szekcióban zajlottak, melyeket színességük és változatosságuk miatt még összefoglalni is nehéz, ezért csak néhány érdekesebb témát említek meg. Izgalmas előadásokat hallhattunk a mindannyiunkat veszélyeztető kiégésről, az ápolásvezetők létszámgondjairól, az ápolói szakma kihívásairól, a betegek és saját magunk pszichés védelméről. Különösen érdekes volt a Betlehem József professzor úr által vezetett kerekasztal témája az ápolásképzés jövőjéről. Kórházunk munkatársai is hozzájárultak a konferencia magas színvonalához szépen dokumentált és előadott referátumaikkal.

A II. sz. Belgyógyászatot Baranyai Nikolett képviselte, aki a balatoni táboroztatás miatt sajnos csak az előadását jött el Kecskemétre megtartani, utána utazott is vissza a gyerekekhez Zánkára. Előadásának címe: A Jejunális táplálás osztályunkon. Kemenesiné Lakatos Eszter nem csak előadást tartott arról, hogy „Mit tehet az ápolásvezető a szakdolgozói létszám biztosításáért?”, hanem üléselnök is volt az egyik szekcióban. A Bethesda gyógyszertárát Lehőcz Hajnalka és Benei Márk képviselték. Előadásuk nem csak a Bethesda szakdolgozói fórumán aratott nagy sikert, hanem itt a kongresszuson is. Hajni azokról a medicinákról beszélt, melyek megváltoztatták a világot, Márk pedig a vény nélküli készítmények kölcsönhatásairól. A csecsemőosztályról Schlachtáné Czedik Márta mutatta be nagyon szép előadását „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot” címmel. Az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályról Kővári Zsófia és Hora Annamária készültek egy-egy előadással. Zsófi a myasthenia gravis betegséget mutatta be egy saját esetünk kapcsán, Annamari pedig a lélegeztetéssel összefüggő tüdőgyulladás kialakulását, tüneteit, kezelését és legfőképp a megelőzési lehetőségeit ismertette. Az előadókon kívül a kongresszuson részt vett még Németh Nikoletta, Öcsné Pásztor Erzsébet, Kovács Sándorné Marcsi, Tóth Judit, Vad Mónika és Lesti József, akik számos jó tanáccsal látták el a fiatal, első kongresszust megélő kollégákat, segítettek nekik a felkészülésben, bíztatták, támogatták őket. Az ilyen alkalmak lehetőséget teremtenek azoknak a munkatársaknak is a jobb megismerésére, akikkel nincs napi munkakapcsolatunk. Az együtt és egymásért való izgulás, az önfeledt nevetés és a sok fagylaltozás összekovácsolta a kis csapatot.

Köszönetünket szeretnénk kifejezni Főigazgató Úrnak, amiért lehetővé tette, hogy ilyen sokan részt vehettünk a kongresszuson, illetve Bencze Jánosnak és a Bethesda Kórház Alapítványának, hogy anyagilag is megteremtette a lehetőséget, hogy három napot eltölthettünk ebben a szép városban. Köszönettel tartozunk azokat a kollégáknak, akik helyt álltak helyettünk a munkában és Ápolási Igazgatónknak, aki magára vállalta az utazással és szállással járó szervezés gondjait.

Elmondhatjuk, hogy a 48. Egészségügyi Szakdolgozók Országos Konferenciáját a kecskeméti kollégák igen magas színvonalon szervezték meg, melyhez gratulálunk. Reméljük, hogy a következő, Szegeden megtartandó kongresszusra is sokan eljutnak munkatársaink közül.

Hora Annamária és Lesti József

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support