Miért kisebb az ázsiai elefánt füle

Miért kisebb az ázsiai elefánt füle, mint afrikai társáé? Hány liter vizet iszik meg naponta és mekkora a súlya? Mennyi ideig tud víz alatt tartózkodni a víziló egyetlen levegővétellel és milyen sebességgel fut? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphattunk választ az idei, szokásos Bethesda napközis tábor első napján, amikor az Állatkertbe látogattunk. Mintegy negyven gyermekkel kezdtük a hetet az Ilka utcában, kivételesen idén jó hőmérsékleti viszonyok között. Nem volt hőség, néha esett ugyan az eső, de alapvetően a választott programok élvezetét nem zavarta meg. Az állatkertben a nyerő helyszín természetesen ismét a simogató volt, de sokáig időztünk a szárazföldi állatvilág legnagyobb emlőseinél is, ahol almával kedveskedhettünk nekik. Kedden az újbudai Eleven Parkba mentünk, amely az ország egyik legnagyobb ilyen játszóháza. A trambulinnál és a mászófalnál talán csak az elektromos motorozás volt kedveltebb – de mindenki megtalálhatta magának a legszórakoztatóbb játékot. Innen valóban elég nehéz volt eljönni… Szerda általában mindig a mozinap – idén, hosszas mérlegelés után a Minyonokat néztük meg. Hogy az élmény teljes legyen, pattogatott kukorica és ivólé is járt a szellemes és akciódús történet mellé – nem mellékesen megismerhettük a híres Gru előzményét. A szentendrei Skanzen is régi barátunk – idén sem felejtettük el egymást, csak most más programokat kértünk. A kisebbek a régi falusi gyermekjátékokat, a nagyobbak a korabeli háztartási munkák közül válogathattak. A lányok a mosás, tisztálkodás témakörét járhatták be a szappan készítéstől a szapuláson át a teregetésig, a fiúk pedig az állattartás nehézségeivel ismerkedhettek. Pénteken egy vadiúj esemény várt ránk – Etyekre mentünk a Korda Filmparkba. Elképesztően grandiózus díszleteket láthattunk, majd megismerhettük a filmkészítés számos trükkjét. Optikai csalódások sorát, zootrópot, érdekes jelmezeket csodálhattunk meg és nem utolsó sorban kipróbálhattuk a láthatatlanná válás bűvészetét. Hatalmas vihart kelthettünk egy medencében, majd az animáció, a szinkronizálás és a különböző filmes utómunkálatok megismerése következett.  Remekül szórakoztunk, aminek végén a programvezető hölgytől így búcsúzott egyik kisfiunk: „Tavaly majd újra eljövünk, de akkor hosszabban!”   Köszönjük munkatársainknak, hogy ismét megtiszteltek minket azzal a bizalommal, amellyel ismét ránk bízták gyermekeiket. Köszönjük az élelmezési osztály  sok sok finomságát, a segítők mindennapos fáradozását, a szervezők gondosságát és az Alapítvány nagyvonalú támogatását.

-NS-

 

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support