Református orvos lévén, mindig is volt bennem valami homályos, jóleső érzés, ha valamelyik igehirdetésben a Bethesda tavi beteg gyógyításáról hallottam, vagy egyszerűen csak szóba került ez a történet. Mert bizonytalanul, ismeretlenül, kötődések nélkül – de mégiscsak tudatában voltam, hogy van nekünk, reformátusoknak egy gyerekkórházunk Budapesten, ami ezt a nevet viseli. Jó volt rájuk gondolni.
Aztán mindez megváltozott. Az elmúlt időszakban kétszer három hónapot töltöttem a Bethesdában, intenzív osztályos – aneszteziológia gyakorlat keretében, majd közel egy éven át részt vehettem a kórház ügyeleti munkájában. És megszűnt bennem ez a bizonytalan jóleső érzés – úgy értem, megszűnt belőle minden bizonytalanság.
Mert jó dolgok máshol is vannak az egészségügyben, de a jó dolgoknak ilyen harmóniáját még sehol máshol nem éltem át. Igen magas szintű, korrekt, naprakész szakmaiság a mindennapi feladatokban, aktív tudományos tevékenység, közösségi szellem, összetartozás, humor és szeretet, hozzáértés és odaszánás – ha csak címszavakat sorolok fel. De bármilyen hosszúra nyújtanám is ezt a felsorolást, azt nem adhatja vissza, ami olyan jellegzetesen „bethesdás” – mert ebben valami sokkal több van. Ebben benne van az a hiteles kereszténység, ami itt „még a falakról is árad”. Szó szerint is, hiszen a műtőkben, kórtermekben középen mindenhol ott van a kereszt, a falakon bibliai idézetek, gyerekek számára képes bibliai illusztrációk – de átvitt értelemben is, és ez teszi hitelessé a falakra kitett szimbólumokat és kiírásokat. Mert ahol csak az utóbbi van, de a falak között valami egészen más uralkodik, az nagyon visszataszító. Keresztény szimbólumokat használni csak hitelesen szabad.
Hitelesség alatt pedig nem valami valóságtól elrugaszkodott, rózsaszín ködben lebegő tökéletességet értek – hanem jól megharcolt harcokat és értelmesen megélt mindennapokat. Éltem át itt is konfliktusokat – de láttam konfliktusokat jól rendezni tudó, felelős vezetőket. Láttam, hogy itt is kényszerülnek kompromisszumokra, de láttam az érdemi dolgokban megtartott következetességet. Láttam anyagi és emberi hiányokat, de láttam egy mégis mindig megvalósított igényességet. Láttam pályakezdők bizonytalanságait, de láttam, ahogyan a megbecsülés és az idősebbek szakmai – emberi melléállása gyorsan érett orvosokká formálja őket. Láttam, hogy érdemben törődnek velük. Láttam a nővéreket fáradtnak vagy elégedetlennek, de láttam őket késő éjszaka és kora hajnalban is hűségesen a betegágyak mellett állni. Nincs elég orvos, de van elég összetartás, józanság, és bajban mindig van segítség és melléállás. Felvetődnek nehéz etikai kérdések, de megfogalmazódnak nagyon egyértelmű és követhető állásfoglalások.
Egy-egy váratlan pillanatban pedig bizonyságát nyerhettem annak, hogy valósággal „itt van Isten köztünk”, itt van az emberek szívében. Egyszer felcsendült egy áldást kívánó ének az intenzív osztály kis konyhájában – valakinek a köszöntésére készültek éppen a munkatársak, ügyeletátadás és a műtők indítása előtt még próbáltak egyet gyorsan. Hónapokig dolgoztunk együtt valakivel, aki elnyerte minden szakmai és emberi nagyrabecsülésemet, aztán egy kiadvány kapcsán egy rövid levélváltásban bizonyságot tett az Isten iránti mély elkötelezettségéről. Az a fajta bizonyságtétel volt ez, ami nem szólal meg hangzatos szólamokban, hiteltelen frázisokban, „hívős” közhelyekben, de magyarázatot ad arra, amit addig is csodáltam ebben az emberben, és ebben a kórházban. Igen. Azt hiszem, leginkább ezt takarja számomra ez a fogalom, hogy „bethesdás”. Így szeretnék én is keresztény lenni – csöndes alázattal, de markáns hitelességgel. Bethesdásan.
Korábban volt tehát bennem valami homályos jóleső érzés, ha a Bethesda szót hallottam. De mára mindez megváltozott. Ma, ha ezt a szót hallom, csordultig telik a szívem melegséggel, és bárhol vagyok, elmosolyodom.
Köszönöm! Isten áldjon és őrizzen meg, Bethesda Kórház!
Dr. Szabó Andrea
