Búcsúzunk Dr. Molnár Esztertől
Dr. Molnár Eszter laborvezető főorvosunktól kell búcsúznunk…
…és ebbe majd beleszakad a szívünk.
Nem főszereplő egy kórházban a laboratórium vezetője, Eszter is leginkább a háttérben maradt, de mégis az egyik megszemélyesítője volt annak, amit mi bethesdás orvosnak rajzolunk ideálként magunknak. Családközpontúan élt, és szeretett dolgozni, arányosan osztotta meg magát nagy családja és a szeretett Bethesdája között. Fiatalon vállalta a vezetői felelősséget, magabiztosan, jó önkontrollal és alázatosan, kiválóan meg is felelt annak. Krízishelyzetekben jól tudott dönteni, a békés hétköznapokat pedig alkotóvá, szeretetteljessé tette. Segítőkész kolléga, kedves, szellemes barát volt. Erejét megfeszítve, de józanul küzdött a rákkal is.
A Feltámadás hite a most mindent betöltő sötét veszteségbe bevilágít.
Velkey György János