Terápiás hét a Mentálhigiénés Osztályon

A vakáció időszakában rendszeresen egyhetes tematikus önismereti és művészetterápiás csoportokat kínálunk alsó tagozatos iskolások részére. Csoportjaink 6-10 fővel indulnak zárt csapatként, együttműködő, motivált részvevőkkel. A legutóbb június végén tartott terápiás héten hét fő vett részt, fiúk, lányok vegyesen. Mint mindig, a terápiás hét legfontosabb célja most is a feszültség és a szorongás oldása, az indulatok kiélése volt.

A gyerekek nagyon vegyes képet mutattak: dadogás, szeparációs és egyéb szorongás, iskolai beilleszkedési gond, családi krízishelyzet és számos átélt trauma is. A közösen töltött hét során a gyerekekben szunnyadó alkotóerőt változatos formában állítjuk a feszültségoldó közös munka szolgálatába. Festünk, rajzolunk, gyurmázunk, maszatolunk, zenélünk, az általuk kitalált mesékhez együtt készítünk díszleteket és eszközöket, majd azokat el is játsszuk. A csoportos munka oldja a belső feszültséget, fejleszti a gyermekek kreativitását és szociális készségeit, önbizalmát. A művészetterápia által szavak nélkül is ki tudják fejezni a bennük levő szorongásokat, felgyülemlett feszültségeket és érzelmeket. A biztonságot nyújtó és elfogadó csoportban kapcsolatokra tehetnek szert, illetve megélhetik, hogy nincsenek egyedül problémáikkal. Gyakorolhatják a szabad önkifejezést és hatékony megküzdési mechanizmusokat sajátíthatnak el. Az alkotó folyamat önmagában örömteli és felszabadító, a létrehozott művek és a közösen megélt élmények pedig a sikeresség és kompetencia élményét nyújtják, ahogy képessé válnak érzelmeiket formába önteni és megosztani másokkal.

Terápiás mesefolyam

A közös munkát integratív szemléletben végeztük, képzőművészeti terápiás alapokat egészítve ki dramatikus meseterápiás és zeneterápiás elemekkel. Az egész hetes együttlétet egyetlen összefüggő történetfolyamra fűztük fel, ez adta a foglalkozások keretét. A mese kezdetét és a történetek aznapi állomását – ezekhez kapcsolódott az adott művészetterápiás feladat – mi fogalmaztuk meg, de onnantól azt minden egyes nap a gyerekek fűzték tovább. Az adott nap kezdetén a „ki hogyan érkezett” témájú rövid beszélgetés alkalmat adott érzéseik megfogalmazására, az azt követő művészetterápiás feladat pedig lehetővé tette azok megjelenítését, átélését, „megoldását”. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ilyenkor sokféle anyagot és eszközt kipróbáljanak és minél többféle fiziológiai és aktivitásbeli élményt átéljenek: tapicskolhassanak sárszerű anyagban, dolgozzanak tapétaragasztóval, agyaggal, termésekkel, fonalakkal, kővel, papírral, kaviccsal, polifoammal, áshassanak, zenélhessenek, építkezhessenek, szerepekbe bújhassanak.

Az alkotást követte a mese: folytattuk, ahol előző nap abbahagytuk. Kalandorok indultak útnak távoli tengerekre, hogy megtalálják szerencséjüket, kincsre vadásszanak, különleges varázserejű csodákra leljenek és szuperképességekre tegyenek szert. Legelőször is közös erővel megépítették járművüket, mely biztonsággal viszi őket útjukon, majd elkészítették erőt adó talizmánjukat, hogy védelmet nyújtson számukra a kaland során. Megbeszélték, kinek mi lesz a szerepe a hajón aszerint, ki mihez ért és mivel tudja a csapatot segíteni. Felvették útravaló, szerephez illő gúnyájukat is, és végül útra keltek a tengeren mindenféle időjárási viszontagságok közepette: volt, hogy csendesebb, nyugodtabb volt a víz, de volt, hogy viharba keveredtek. Ezek a részek alkalmasak voltak érzéseik szimbolikus kifejezésére. Az úton szigetcsoportra leltek, ahol mindenki felfedezte saját szigetét. Ezt azután meg is jelenítették egy alkotásban, hogy elmesélhessék, szigetük milyen kalandokat, nehézségeket, akadályokat, kincseket és más dolgokat rejt. Művükkel és elbeszélésükkel először merték igazán megmutatni saját magukat, ezután pedig közösen kerestük meg a kapcsolódásokat a szigetek között.

Együttműködés bizalommal

A harmadik napon hangszereket választottak, így azzal is eljátszottuk, ki hogyan érkezett, milyen érzéseket tud és akar megjeleníteni. Gyakoroltuk milyen, ha karmester vezet minket és mi hallgatunk rá, hogyan irányít bennünket. Milyen érzés az, mikor mi irányítunk, és milyen, ha másra hallgatunk. Ezután közösen találtunk egy szigetet, amit együtt bejártunk. A feladathoz előbb az udvaron különféle különleges eszközöket kerestek és találtak a homokban, majd egy bizalomséta során változatos testi érzeteket élhettek meg: milyen érzés, amikor víz fröcsköl rájuk, amikor csikizi őket a lágy szellő, amikor akadályok keresztezik útjukat stb. Végül elérkezett a mocsár, amelyben sárban cuppogva, tapicskolva tudtak csak haladni. (Ez a játék különösen felszabadító a korai traumákat átélt gyerekek számára, ők ezekben a taktilis élményekben tudtak igazán feloldódni. Volt olyan, aki eddig csak suttogva mert megszólalni, ebben az aktivitásban azonban végre meg tudott nyílni és hangosan beszélni.) A mocsár után pókhálókkal beszőtt barlangba vezetett útjuk, ahol álmaikról és félelmeikről beszélgettünk és álomfogót készítettünk.

Legyőzhető félelmeink

A negyedik nap reggelén közös tábortűz készítése után legtitkosabb félelmeiket osztották meg egymással és ezeket szörnyetegekként szoborban jelenítették meg. Beszélgettünk arról, vajon hogyan lehetne legyőzni ezeket a szörnyetegeket, míg végül összeszedték bátorságukat és úgy döntöttek, szembenéznek velük. Levitték szörnyetegeiket az udvarra, ahol mindegyikkel épp úgy bántak el, ahogy azt elképzelték és ahogyan arra készen álltak. Volt, aki megtaposta az övét, egy másik szép szavakkal szelídítette meg, de volt, amit megettek, megmérgeztek, vagy egyszerűen lekiabáltak. A különleges hőstetteket végül fagyizással ünnepeltük meg.

Az utolsó nap reggelén megbeszéltük, ki hogy van, mit hozott magában az utolsó napra, és hogy van azzal, hogy nem folytatódik tovább a kaland.  Az udvaron elrejtett kincsek várták őket, lelkesen keresgélték, ásták ki a váratlan meglepetéseket. A kiásott kincsekkel megrakodva egy kicsit megint beszélgettünk, ki mit szerzett, mit jelent az számára. Mindenki egy-egy dobozkát készített magának a kincsek tárolására. Végül együtt elmeséltük a mesét elejétől végéig, és a kalandorok búcsút vettek egymástól.

Tovább, közösen!

A terápiás hét sok látványos és megható változással örvendeztetett meg minket. Csak két példa erre: a fent már említett kislány, kinek nem hallottuk hangját, annyira szorongott, az utolsó nap hangosan kiabálva védte meg egy helyzetben érdekeit, kiállt magáért, nemet tudott mondani. Két szorongó fiú pedig (egyikük komoly szeparációs szorongással), akik hamar összebarátkoztak, egymást bíztatták a feladatok során, hogy a próbákat kiállják. A „trutyis” feladat különösen nehéz volt számukra, alig bírták, itt különösen jól jött nekik egymás bátorítása: „Ez az! Meg tudod csinálni! Ne add fel!” hallhattuk. Általánosságban jól megfigyelhető volt, hogy az összes részvevő gyerek nagyon élvezte a közös munkát, feloldódtak, összebarátkoztak, összekovácsolódott a csapat. A közös munka végeztével szomorúan kérdezték, miért válnak külön a vándorok, miért nem folytatják még az utat. Mindebből úgy gondoljuk, sikerült eltalálni aktuális szükségleteiket és feltölteni valamelyest önbizalom-raktárukat. Sok élménnyel távoztak, és csupa jót kívánunk mindannyiuknak. Ezt a szuper csoportot nem felejtjük el.

Pap-Józsa Borbála pszichológus, művészetterapeuta, klinikai szakpszichológus-jelölt

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support