Az Egészségügyi Szakdolgozók XLVI. Országos Kongresszusa

2015. június 17 – 19 között, Balatonfüreden rendezték meg az Egészségügyi Szakdolgozók XLVI. Országos Kongresszusát. Kórházunkból Molnár Gabriella, Juhász Anna, Száraz-Hollai Ágnes és Sebők Ibolya vett részt a rendezvényen.

Az első esti borkóstolóra a Koczor pincészet látta vendégül a résztvevőket. Szállásunkra, ahol már (vagy még?) a visegrádi kórház dolgozói csapatépítő bulit tartottak késő este, fáradtan érkeztünk meg. Azért csatlakoztunk hozzájuk, hiszen volt közöttük egy régi bethesdás kolléga, és mert kedvünk is volt hozzá (alvási esélyek nélkül, mert a buli a szobánk mellett volt).

A kongresszus második napján ápolási igazgatónk üléselnöki teendőket látott el. Magas színvonalú, érdekes szakmai előadásokat hallgattunk, aminek ő hangot is adott.
A harmadik napon Ági könnyed előadói stílusban tartotta meg sikeres előadását a „Perioperatív ellenőrző lista bevezetése osztályunkon” címmel. Kicsit elfogultan ültünk az első sorban és hallgattuk az előadást, mert végül is a Bethesda kórházat képviselte egy országos kongresszuson, amelyen több mint 400 szakdolgozó vett részt. Minden dicséretet megérdemel, mert vállalt feladatának maximálisan eleget tett, család, munka, főiskolai vizsgák mellett.
Ezt a példát kell követnünk, fiatal és még fiatalabb Bethesdás szakápolók!
A szabadidős programok annál kellemesebbek voltak, minél jobban sütött a nap. Az étkezések alkalmával, bő választékkal, sok finomsággal kényeztettek mindenkit. A pincérek döbbenetére mi a sült kacsát és a mandulás pulykát is nyakon öntöttük ribizli szósszal, ajánlom kipróbálásra, nagyon finom.
A következő (2016.) évi kongresszus rendezési jogát a győri kórház nyerte el, így az ünnepélyes záróműsor alkalmával megkapták és elvihették magukkal a vándor jogart. A záróműsor meglepetés vendége Kiss Ádám humorista volt, „természetesen” könnyekig meghatódtunk
Az egész kongresszus szakmai és szabadidős programja tökéletes volt.
Köszönet a kórház vezetésének a kongresszuson való részvétel támogatásáért, mert így három napig büszkén ünnepelhettük a hivatásunkat.

Sebők Ibolya
főnővér

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support