Az SCA és a Gyógyszerészek Országos Kongresszusa adománya és Mikulása

December 6-án a Bethesda biblitermében összegyűlt közönség előtt tartott sajtótájékoztatón adták át az SCA, az egyik legnagyobb kórházhigiéniai beszállító és a Gyógyszerészek Országos Kongresszusa közös adományát.

A megjelenteket Velkey főigazgató úr köszöntötte utalva arra, hogy kórházunkban 150000-nél is több orvos-beteg kapcsolat jön létre évente, de a számoknál is fontosabb számunkra az emberi szó és a találkozások minősége. 20 éves jubileumát ünnepli a kórház, de valójában közel másfél évszázadra tekinthet vissza. Létrejöttének szellemi hátterét számunkra is elkötelező módon hirdeti a nemrég felavatott diakonissza szobor talapzatának felirata:”Jutalmam, hogy tehetem.”
Számunkra ez az összetartozás hitvallása olyan időkben is, mint a mostani, amikor nehezebb idők járnak akár a betegekre, akár a kisebb-nagyobb szakmai közösségekre. Ilyenkor kiváltképp felértékelődik ez az összetartozás, és ezért óriási érték a Gyógyszerész Kongresszus és az SCA adománya mint az összetartozás és a segítő szándék jelképe.
Dr. Mikola Bálint a gondolatot folytatva a gyógyszerész kongresszus képviselőjeként arról beszélt, hogy a szakmájának könnyű kapcsolódni a Bethesda szellemiségéhez, mert ugyanaz a céljuk: az emberséges szakmaiság és az egészség megőrzése. Naponta 800000 ember megy be valamelyik gyógyszertárba és ez nagyobb szám, mint ahányan felkeresik a plázákat. Ez pedig azért érdekes, mert ez a sok ember vagy épp kórházból jön, vagy oda tart. – mondta. A gyógyulás legnagyobb része mégis odahaza megy végbe, és ezért egyáltalán nem mindegy, hogy orvos, gyógyszerész, ápoló, kutató, hogyan tud együttműködni éppen a betegek érdekében. Maga édesapaként és nagypapaként is sokat gondol arra, hogy milyen nagy ezeknek a szakmáknak a felelőssége, hiszen a gyerekek, a jövő nemzedéke érdekében is tesszük, amit teszünk. Pl. ezért is volt fontos a gyógyszerészek számára, hogy kongresszusukon gyűjtést szervezzenek, és örömmel hozta el, annak eredményét.
Dr. Markovics Gyula az SCA nevében folytatta az egység gondolatát, és kifejezte örömét, hogy ők is hozzájárulhatnak annak a fontos gondolatnak a megvalósulásához, amit ő egy betegszervezeti fórum egyik kiadványán olvasott: „ahol jó gyógyítani, ahol jó gyógyulni, ahol jó élni…”
A sajtótájékoztató Bencze János alapítványunk titkára szavaival fejeződött be. Ő is kapcsolódott Velkey György gondolatához, az egységhez, az alapítvány adományozói köre, magánszemélyek és cégek, alapítványok a segítő szándék egységében tudják segíteni az alapítvány céljait. Köszönetét fejezte ki a támogató szervezeteknek együttműködésükért.
Dr. Nagy Gyula osztályvezető főorvos hozzászólva ugyancsak köszönetet mondott azért a falfestésért, amit ugyancsak az SCA adománya tett lehetővé.
Ezt megtekintendő a vendégek átvonultak a Sebészeti osztályra egy krampusz és egy Mikulás felvezetésével, majd mialatt ők a kórtermekben tették a dolgukat, a vendégek és a sajtó képviselői megtekintették, hogy készül a folyosó hosszában falra festett kép, mely a dr. Bubó rajzfilm jelenetivel teszi gyerekbarát környezetté a helyszínt.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support