“… Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...”   Róma 15,1

 

1146 Budapest, Bethesda utca 3. hiteles_egeszsegugyi_weboldal_2017_pecset_32x.png
+36-1-920-6000
bethesda@bethesda.hu

youtube-30.png facebook-30.png insta-logo-60.png

 

Csendesnapok Rimaszombaton | Bethesda Gyermekkórház

Ha én írnék a Bethesda honlapjára a múlt heti csendesnapokról, biztosan olyan hely említésével kezdeném, ahol nem álltunk meg, bár áthaladtunk rajta. Somoskőújfalu. Azért érdekes, mert a későbbi élmények és hallottak alapján máig neuralgikus pontként átélt Trianoni szerződés különleges fejezete kapcsolódik hozzá. Ma a település vára a határrendezés következtében a mai Szlovákiához tartozik, míg maga a helység a miénk maradt, ám nem akárhogy. A trianoni végrehajtó határrendező bizottság egyik angol tisztje éppen Budapesten volt, amikor súlyosan megbetegedett, és Magyarország akkori legjobb fül-orr-gégészéhez, Dr. Krepuska Gézához ajánlották be. Miután Krepuska a tiszt betegségét sikeresen megoperálta és kikezelte, rábeszélte, hogy az antant-bizottság tagjai szálljanak ki az általuk tárgyalt helyszínre. A Somoskőújfaluban sétáló antant tiszteknek javasolta, hogy próbáljanak meg szóba elegyedni bárkivel az utcán - szlovákul. Miután az 1910-es népszámlálás a majd kétezer fős faluban mindössze tizenöt szlovák anyanyelvűt talált, ez nem sikerült. A bizottság tagjai előtt állítólag ekkor vált világossá, hogy ez egy színmagyar falu. A Budapestre visszatérő bizottság tárgyalást kezdeményezett a helyzet tisztázására, ami egy hosszas procedúra kezdetét jelentette. A Népszövetség végül 1923. április 23-án hozta meg a várva-várt döntést, amelynek értelmében visszakerült Magyarországhoz Somoskő és Somoskőújfalu, a környék bazalt és szénbányáinak egy részével együtt. Az egyetlen 15 km²-nyi területű szépségtapaszunk, kétezer-ötszáz lélekkel, akiknek 97%-a volt magyar anyanyelvű….

Ilyen és ehhez hasonló történetekkel gazdagodtunk utunk során szinte végig a három napban, amelynek első állomáshelye Fülek volt.  Itt hallhattuk először hosszabban azt a jellegzetes tájszólást, ami aztán folyamatosan követett bennünket fülbemászó módon á három nápbán. Itt a helyi idegenvezető beszélt a vár izgalmas és kalandos történetéről, amit aztán birtokba is vettünk, hacsak rövid időre is, mert Rimaszombaton már vártak bennünket a Csillagházban, amely a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház konferencia-központja. A szinte új épület (2 éve adták át) minden részlete a kényelmet és az elmélyülést szolgálta.

A nyitó áhítatot Szarvas László lelkész tartotta, aki Lázár feltámasztásának történetén keresztül beszélt az Istenbe vetett bizalmunkról, illetve a türelmetlenül várt megoldásról, ami gyakran érthetetlen számunkra. Őt követte egyházhelytörténeti Erdélyi Géza püspök, aki a szlovákiai református egyház Trianon utáni újraépülését elemezte.

Már esteledett, amikor elindultunk Várhosszúrétre, ahol Ullmann István, helyi fafaragó mester vendégei voltunk, a szó minden értelmében. Először az ottani katolikus templom udvarán felállított alkotásairól beszélt, aztán, már bent a templomban, a környék történelmét, szomorú múltját mutatta be, személyes emlékek alapján. Ezt követően hívott meg bennünket a saját maga által épített vendéglőbe, ahol még Puskás Öcsi is megfordult, Grosics és Buzánszky társaságában. Itt azok jártak jól, akik mindkét lehetőséget választották, ugyanis nehezen lehetett eldönteni, hogy a töltött káposzta, vagy a sztrapacska volt-e finomabb. Szerintem a lapos csíkos süti vitt mindent. Nem kell hangsúlyoznom, hogy igencsak jó hangulatban értünk vissza a szállásunkra, ami még egy kicsit fokozódott is, az idő haladtával.

Másnap reggel Igazgató Úr kedves barátja, Horváth Zoltán dunaszerdahelyi sebész mesélt részletesen a szlovákiai egészségügy jelenlegi állapotáról. Előadása aztán nyílt fórummá változott, így mindenkinek volt lehetősége kérdezni az őt érdeklő dolgokról. Mint pl. a Dunaszerdahelyi futball csapatról, melynek ő is lelkes szurkolója.

Rövid szünet után a Magyar Örökség díjas B. Kovács István régész, muzeológus, néprajzkutató előadása következett, aki a Szent László legendák alapján beszélt a mára már elveszettnek hitt magyar népi hősepikáról.

Az ebéd utáni pihenőidő letöltése után ismét egy meghívásnak tettünk eleget – ezúttal Berzétére mentünk, ahol Mudi Róbert, helyi lelkész várt bennünket. Kisgyermeke, Nimród feküdt bent nálunk a kórházban, a nem akármilyen baráti kapcsolat innen származik. Robi szintén sokat mesélt a környékről, aztán, joggal büszkén, megmutatta a teljesen önerőből épített árvaházát. Mint az előző este is, megrendítő volt szembesülni azzal a töretlen hittel, és tenniakarással, ami az itteni magyarokat jellemzi. Mint ahogy megható a magyarságuk megélése, és az erről való beszédjük, mert itt szembesülünk igazán így ezzel, ami tulajdonképpen a miénk, de mennyire másként. Alkotmányosan, alanyi jogon, természetesen, talán túl természetesen is.

Itt sem diétáztunk, szegény vaddisznó segítségével vadgulyást kaptunk. Sokat és finomat. Lesz dolguk a dietetikusoknak az elkövetkező napokban.   

Szokatlan és érdekes programnak ígérkezett a szombat délelőtt – mesélnünk kellett (válogatva, röviden) életünk felvidéki élményei közül. A paletta hihetetlenül színesre, néha könnyesre sikerült: hallhattuk énekelve a palóc himnuszt, sok mindenkiről derült ki, hogy valamelyik őse idevaló, illetve számtalan kirándulás és vásárlás emléke él bennünk, élén a vámosok elől rejtegetett Botas cipővel, textilpelenkával, író- és sportszerekkel. Hol vannak ezek már? Bár, egy 40 éves itteni esernyő még működik, történelem ide vagy oda. És ha már történelem, és ha én írnám a cikket a csendesnapokról a honlapra, akkor az út utolsó programja, a vezetett városnézés kapcsán arról írnék, hogy miként változott a város központi terének neve. Az egész legújabb kori közép-kelet-európai történelmet el lehetne mesélni ez alapján: kezdetben Erzsébet tér, aztán Gottwald, majd Horthy, később Masaryk, végül a Szabadság neveket viselte,…jelenleg bölcs előrelátással Fő térnek hívják. Itt állva és körbesétálva fejeztük be tulajdonképpen az idei „bethesdás” csendesnapok érdemi részét. Szállásunkra visszatérve ebédeltünk és indultunk haza. Köszönet a lehetőségért, a szervezésért és hála természetesen most is az Alapítvány nagyvonalúságáért.        

Képek és szöveg: Németh Sándor

©2016 | 1146 Budapest, Bethesda utca 3. (Zugló) Tel.: +36-1-364-9020  | Design: Green-Graph