Dizseri díj 2019

16. alkalommal adtuk át a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat. A határon túli magyarság körében a református egyház keretei közt végzett több évtizedes diakóniai szolgálatáért Kató Ibolya, a Sepsillyefalvi KIDA Alapítvány vezetője nyerte el 2019-ben ezt az elismerést.

Az alkalom Balog Zoltán köszöntő szavaival kezdődött. Arról a felismerésről szólt, hogy nem szabad feledésbe mennie az életműnek. Államnak és egyháznak együtt kell működnie a jó gyakorlatok által, amelyek a szenvedők megsegítéséről szólnak, Dizseri Tamás ennek a missziónak volt az elkötelezettje.

Szabó István püspök nyitó áhítatában a Jn. 7,37 kk. alapján arról szólt, hpgy „Isten titkairól csak dadogni tudunkés felvetette: vajon mit jelent az a jánosi magyarázó mondat, hogy mert még nem adatott a Lélek” (Jn 7,39)? A Lélek, az ő munkája, jelenléte és Krisztus dicsőítése elválaszthatatlan egymástól. Amíg Krisztus nem dicsőíttetik, addig Lélek-hiányosak vagyunk: ha vele vagyunk, bennünk dicsőíttetik az a Krisztus, aki üdvösséget szerzett számunkra.”

Az áhitat után Bencze János lelkész a Bethesda diakóniai igazgatója ismertettte a Díj kuratóriuma döntésének hátterét, valamint felsorolta a díj eddigi jutalmazottjait. A laudációt Huszár Pál főgondnok mondta el. Kató Ibolya és férje 1992-ben hozták létre a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítványt (KIDA) a székelyföldi Illyefalván, a helyi református egyházközség keretében. Egyik első feladatuk az 1977-es földrengésben megsérült vártemplom helyreállítása volt, amelynek bástyáiban ifjúsági szálláshelyeket alakítottak ki egy általuk szervezett, helyi mesterekből létrehozott asztalos cég segítségével derült ki Huszár Pál, a Zsinat világi elnökének laudációjából. Negyedszázad alatt több százezer ember fordult meg az illyefalvi konferenciaközpontban. 1994-ben gyermekfalut építettek, ahol hét családban huszonkilenc árva nevelkedett fel. A KIDA tíz éven át naponta nyolc-kilencszáz szegény sorsú gyermeket ebédeltetett Háromszék megyében. Illyefalván egészségügyi központ épült gyógyszertárral, orvosi rendelővel, szolgálati lakással, emellett kulturális és oktatási feladatot is magukra vállaltak. Huszár Pál elmondta: a díjazott az első tíz évben férjével, Kató Bélával együtt végezte a KIDA-val kapcsolatos feladatokat, 2002 óta azonban főleg Kató Ibolyára hárulnak az illyefalvi teendők.A díjazott köszönetet mondott mindenkinek, aki rá gondolt: „furcsa, mert negyven évig olyan nagy csend volt körülöttem” kezdte beszédét Kató Ibolya. Édesanyám csodálatos asszony volt: nem volt egyetlen ember sem, akin ne segített volna. Ő plántálta belém a másokon segítést, soha senkitől nem várva köszönetet ezért. Nem kellett soha meggondolnom azt, mit miért cselekszem, teljesen természetes belső motiváció vezérelt. Nem volt könnyű az életünk, de hálát kell adnunk mindenért, a legrosszabbakért is, mert mindig gazdagabb lettem általa, mindig gazdagodtunk, az egész család” tette hozzá.

A díjátadás után konferencia következett: ezúttal a Kárpát-medencei magyar reformátusság szellemi-kulturális egysége, örömei, eredményei és feladatai voltak ennek fókuszában, kapcsolódva a magyar református egység megerősítésének tizedik évfordulójához. A konferencia felszólalói Kató Béla erdélyi püspök, Nagy Béla kárpátaljai főgondnok és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár voltak.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support