Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjra felhívás

A Németajkú Egyházközség Protestáns Fóruma és a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezésére, a Magyarországi Református Egyház Zsinata, közösen a Dunamelléki Református Egyházkerülettel, 2004. november 10-én, a Zs-37/2004-es döntésével úgy határozott, hogy a Bethesda Gyermekkórház 2003 januárjában elhunyt főigazgatója emlékére:

DIZSERI TAMÁS SZERETETSZOLGÁLATI DÍJAT hoz létre.

A díj célja, hogy minden év januárjában, Dr. Dizseri Tamás halála évfordulójának havában, elismerésben részesítsen egy olyan személyiséget, aki a Bethesda Kórház volt főigazgatójának lelkületével, példamutatóan szolgálja a beteg, elesett emberek ügyét, egyszerre gyógyítva szeretettel azok testét és lelkét.

A díj odaítélésének szempontjai:

1. Dizseri Tamás Díjra felterjeszthető az a személy, aki a szeretetszolgálat bármelyik ágában önfeláldozó, több éves munkájával, vagy életművével kiemelkedő szolgálatot végez, vagy végzett.

2. Vagy aki példamutató emberi, hitbeli magatartásával a „diakóniai – szemlélet”, a másokon való közvetlen segítés igényének felkeltésével környezetében támogató szolgálatot hozott létre, vagy valósít meg.

3. Vagy aki a szükséget szenvedők bármely csoportjában (betegek, idősek, fogyatékosok, szenvedélybetegek, hajléktalanok, szegények, stb.) végzett hűséges, önfeláldozó munkájával kimagaslik.

4.  A díj megosztva több személynek is odaítélhető.

Az elismeréssel nettó: 700.000 Ft pénzdíj jár együtt.

A díjra felterjeszthet: bármely gyülekezet, egyházmegye, egyházkerület vagy ezek diakóniai, egészségügyi intézménye.

A felterjesztéseket és annak indoklását a Bethesda Kórház Alapítvány kuratóriumához kell eljuttatni, legkésőbb 2018. november 30, péntekig (Postára adás időpontja). Az alapítvány postacíme: 1442 BUDAPEST 70, Postafiók: 112. (Bencze János) Elektronikus elérhetősége: alapitvany@bethesda.hu

 

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support