Dr. Réti Csaba köszöntése

Május 5-én 3 órára szigorú felszólítással fontos értekezletre hívta Velkey igazgató úr Réti Csaba főorvos urat, aki a délutáni órákban rendeléséből kiszakítva magát nem túl lelkesen érkezett. annál nagyobb volt a meglepetés, amikor kiderült, hogy az értekezlet színhelyéül megjelölt bibliatermünk, a főorvos úr 70. születésnapi köszöntésére egybesereglett gyülekezettel telt meg. Bensőséges hangulatú ünnepség vette kezdetét, melyen a kórházlelkész, Velkey igazgató úr, d4r. Katona Gábor és dr. Horvai Géza, valamint dr Lellei István főorvos urak, valamint dr. Szabó Ildikó orvosigazgató, Csitári Ferenc sebész és dr. Dőri Melinda köszöntötték az ünnepeltet a jeles évforduló alkalmából. A beszédek közös jellemzője volt, hogy kiemelték a nagyszerű szakmai életút eredményei mellett a jellem kiválóságát: a „dörmögős meedve” habitus alatt, egy igazán jó szívű, segítőkész, komoly ember képe rajzolódik ki, akire betegei épp úgy számíthatnak, mint kollégái.

A méltató beszédek, köszöntések, ajándékozás után jó hangulatú beszélgetés folyt, majd az ünnepi torta elfogyasztásával zártuk az összejövetelt.
Sok örömet, egészséget és még hosszú esztendőket kívánunk Réti Csaba főorvos úrnak.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support