Egy felhőtlenül boldog nap – Epiklub 2017. tavasz

“Az idő semmit játszik,

langy tócsa most, megállt.

Hogy elleng, abból látszik,

hogy remeg a virág.”

 József Attila Nyári délután (1935) részlet

Epiklub? Az is valami? Lassan két évtized óta szervezzük ősszel és tavasszal boldog emlékű Neuwirth Magda kezdeményezése nyomán. Hajnalban felkerekednek a vidéki családok, ügyes dobozokban pihen a süteményköltemények hada, aludni sem tudtunk az éjjel, nehogy elkéssünk. Felvettük az új pulóvert, az új karkötőt, hozzuk a mobilon a Facebookon még meg nem osztott képet a kutyusról, a kertől, a barátokról, családi ünnepkeről. Remeg a vágy! A találkozás öröme ölelő karokat nyit és sok széles mosolyt. Nem vár senki nagy dolgokra csak kicsikre, ismerősekre, bíztatókra, hogy tudjuk, összetartozunk, és van még remény. Kis semmi az egész, amelytől megremeg a virág (és a világ) a Bethesda kertjében és ebédlőjében április 8-án, szombaton 10 órai kezdettel.

Berendezzük a termet, körben ülünk szülők és fiatalok, a süteménycsodák és az üdítők a közös asztalra kerülnek. Rozália főnővér ismerős hangon köszönt, elmondja mi vár ránk, ki-mit-hol talál. Margitka veszi át a szót, majd a sok éven át begyakorolt énekek, például: “Add a kezed, hogy zengjünk az Úrnak…” Hamiskásan bár, de teli tüdőből énekelünk közel 70-en az ismerős dallamra, és már is visszazökkenünk a régmúlt idők boldogító emlékei közé. Szokásunk szerint Margitka mindig hoz egy bibliai történetet, melyet közösen élünk át az elbeszélés alatt. Most a virágvasárnap és a nagyhét a téma. Színesen nyomtatott lapokat kap kézbe gyerek, szülő, melyeket feltartva a teremben nincs már olyan pont, ahonnan ne a nagyhét története tekintene ránk. Végül kiábrázolódik a kereszt a fénymásolt lapokból, részei vagyunk a szenvedéstörténetnek. –

Kis szünet és jön az ellenpont. Sebő Ferenc érkezik. Egyedül jött, egy szál gitárral. Weöres Sándor verseket énekel csokorban, két dal között színes anekdotákat hallunk a költőről, az életről, a népdalokról, versformákról, a költészet erejéről. Együtt énekelünk vele, ki tudna ellánállni annak, hogy “Bóbita, Bóbita táncol…”, vagy hogy “Őszi éjjel izzik a galagonya…”? Észre sem vesszük és már is dél van. Ebédidő. Erzsi szakácsunk pontos, mint egy svájci óra. Feltárul a konyha ajtaja és a gurulós melegítő állványon párolt sertésjava, vöröskáposzta, sültburgonya és sáfrányos rizs érkezik. Az ebédszünet nemcsak falatozással, de jóízű beszélgetéssel is telik. 13 órakor pontosan azonban új program kezdődik. Fiatal népzenészek, a “Szélfújja” együttes tagjai érkeznek. Előbb dunántúli dalcsokorral köszöntenek: szomorúval, vidámmal, szerelmessel, aztán eldalolják, zenélik, táncolják az eltűnt Rebeka kecske és a lusta juhász meséjét. A mesének persze mi is részesei vagyunk. Ráadásul jó kis dunántúli táncház veszi kezdetét az alap csárdáslépésektől az ugrósig. Kevesen bírták ki a széken ülve a mozgásra csábító ritmust. Azt az egy-két nyíltszini rohamot, ami törvényszerűen bekövetkezett Rozália főnővér és Anett gyermekápoló ügyesen és feltűnésmentesen kezeli.

Végül két csapatra oszlottunk. A szülők külön vonultak Jakus főorvosnővel tanácskozni az élet dolgairól, gyógyszerbeállításról, miegyébbről. A fiatalok pedig Anett nővér, és Sós Gabi segítségével húsvéti dekorációnak való nyuszikat és csibéket készíteni színes fonalakból, dekor lapból, más rafinált kellékekből.

Hát így volt. Nem történt semmi, csak jobb lett a kedvünk, csak megosztottuk gondjainkat, csak megerősődtünk a barátságban, csak rájöttünk újra, hogy nem vagyunk egyedül, és ismét megértettük, hogy a vers, az ének, a jó közösség és a jó étel gyógyít. Felemeli a lelket. Nekünk ennyi éppen elég. Köszönjük a Bethesda Kórház Alapítvány, jelesül Bencze János diakóniai igazgató támogató szeretetét.

-rgy-

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support