A táborszervezéseink hátterében is generációváltás tanúi vagyunk. Legutóbb Szekeres Anita fiatal dietetikusunk szervezett tábort nagy elszánással és jó kedvvel. A táborról szóló beszámolóját alább olvashatják, címe: „Első napközis táborom, melyet túlsúlyos gyermekek részére szerveztünk”
Nem is gondoltam volna mennyi szervezés és idő szükséges ahhoz, hogy egy tábort létrehozzunk, amíg bele nem vágtam. Kiss Anna dietetikus kolléganőm ötletéből kiindulva csináltam egy plakátot, amit a Bethesda Kórház weboldalára feltettünk. A tábor célja az volt, hogy az obes gyermekek megtanulják a helyes táplálkozás alapelveit, beiktassák az életükbe a mindennapos testmozgást, ismerkedjenek olyan gyerekekkel, akik hasonló helyzetben vannak, és nem érzik rosszul magukat a túlsúlyuk miatt, valamint hogy lekössük őket olyan programokkal, feladatokkal, hogy közben ne az evésen járjon minden gondolatuk.
3 hét állt rendelkezésre, hogy jelentkezzenek az érintett gyermekek. Hiába vártam csak 1-2 telefon érkezett. Akkor jött az ötlet, hogy ezt jobban meg kéne hirdetni. Ekkor BNO kódok alapján kikerestük az utóbbi két évben kórházunkban kezelt túlsúlyos gyerekek névsorát és telefonálgatni kezdtünk. Mikor a jelentkezett gyerekek létszáma elérte a tíz főt, akkor kezdtem megnyugodni.
Alapítványi keretből bevásároltam egy kreatív boltban és egy ajándék üzletben. Közben megterveztem az étlapot, hogy napi ötször kapjanak enni a gyerekek, és lehetőleg minél egészségesebbet. Napi háromszor zöldséget-gyümölcsöt, megfelelő mennyiségű folyadékot, mindennap tejterméket és húst. Berendeltük a szükséges alapanyagokat az ételekhez, emellett gyümölcsöket (almát, barackot, dinnyét), 100 %-os gyümölcsleveket, ásványvizet. A Táplálékallergia Centrum jóvoltából kaptunk egészséges nassolni valókat is: többféle ízesítésű köles golyót, természetes édesítőszerekkel készült kekszeket.
Beszéltem gyógytornász kollégákkal, hogy a mindennapi testmozgást beiktassák, az osztályos nővérekkel/orvosokkal leegyeztettem, hogy azok számára biztosítsanak ágyat, akik nem pesti lakosok, hogy ne kelljen nekik mindennap órákig utazni.
Kigondoltuk milyen programok lennének hasznosak és érdekesek a gyermekek számára, majd Német Sándor segítségével összegyűjtöttük listán a helyszíneket. Minden kiválasztott helyre telefonáltam, hogy tudnak-e minket fogadni, esetleg valamilyen kedvezményt adni a belépők árából.
Készítettem egy ppt-s dietetikai kvízt, aminek segítségével tanulhattak is a gyermekek, közben a versengés élményét is átélhették, mert a nyertesre ajándék várt. Papíron pedig az egészséges életmóddal kapcsolatos keresztrejtvényt tölthették ki.
Végre összeállt a program, az alapanyagok berendelve, a részletek lefixálva, a gyerek létszám is összejött… indulhatott az 5 nap játékos tanulás/kikapcsolódás/barátkozás.
Eljött a nagy nap (2014. augusztus 11.-e). Reggel a gyermekeket kórházi létszámba vettük, megtörtént a testsúly és testmagasság mérés. Ezt követően reggeliztek, majd körbe ültük és labdát dobálva bemutatkoztunk egymásnak. Aztán kártyákat húztunk, melyeken különféle kérdések voltak és ezeket kellett megválaszolniuk.
A tízórait követően elindultunk az Állatkertbe. Már ekkor látszott, hogy jó kis csapat állt össze. Az elején még kicsit csöndesebbek voltak, kicsit meg voltak szeppenve, de ahogy telt múlt az idő egyre felszabadultabbak lettek és elkezdtek barátságok szövődni. Az Állatkertbe kénytelenek voltunk hideg ebédet vinni, hogy sokáig maradhassunk, így mindenki kapott egy szendvicset teljes kiőrlésű kenyérből, sült hússal, jó sok zöldséggel megtömve. Készítettünk sok vicces fényképet az állatokról és magunkról, közben, amit tudtunk megnéztük. Természetesen a Varázs hegyet sem hagytuk ki. Mikor már mindenki kellőképpen elfáradt visszaindultunk a kórházba, ott uzsonnáztunk. A bejárósokért jöttek a szülők a benntfekvősöket meg felkísértem az ágyukhoz.
Második nap reggel 8 órakor az ebédlőben gyülekeztek a gyerekek, reggeliztünk és mivel szép idő volt kimehettünk a Városligetbe tornázni. A gyógytornászok nagyon nagy segítségemre voltak, mert rengeteg játékos feladattal készültek. Hoztak polifoamokat és labdákat. Főleg verseny feladatok voltak, amiket a gyerekek láthatóan nagyon élveztek. Tízóraizás után elindultunk a Bethesdás autóval a Millenáris park felé, a Millipop játszóházba. Számomra is nagyon élvezetes volt az egész hely. Tele ugrálókkal, óriási labdákkal, játékgépekkel. Dietetikus barátnőmmel Krancz Adrival mi is részt vettünk minden játékban, amiben csak lehetett. Miután mindenki jól elfáradt visszaindultunk a Bethesdába ebédelni, majd összeraktuk a kivetítőt és elindult a dietetikai kvíz. A gyerekek nagyon törték a fejüket, és persze próbáltak egymásnak súgni, ahogy az iskolában. 
Adrival kijavítottuk a teszteket és a leggyakoribb tévedéseket a helyes táplálkozással kapcsolatban újra átbeszéltük. A nyertes egy aranyos fából készült kulcstartót kapott. De ajándék mindenkire várt, nem csak a győztesre, lufit osztottunk a lelkes résztvevőknek.
Harmadik nap szintén reggelivel indult, majd a szokásos délelőtti tornával. Az idő rosszra fordult ezért sajnos csak bent tudtuk megtartani az órát. Tízóraiztunk és elindultunk az Örs felé, hogy mozizzunk. Ez nem is lenne talán érdekes program egy olyan táborban, amit a túlsúlyos gyermekeknek szerveznek, de én úgy gondoltam itt is tanulhatnak valami hasznosat. A szokásos mozis ételek/italok helyett mindenki ásványvizet kapott, és egy műanyag poharat, amely tele volt pakolva frissen megpucolt csíkokra vágott sárgarépával és karalábéval. Ezt rágcsálhatták a film közben, a köles golyó mellett. Ezt otthon is megtehetik tévénézés közben, nem kell mindig a chips-hez és a cola-hoz nyúlni. A film után átmentünk az Árkádba és a Jono Yogoban fagyizhattak a gyerekek. Erről a fagyiról azt kell tudni, hogy sokkal kevesebb kalória van benne, mint egy átlagos fagyiban, mivel joghurt az alapja, és mi magunk állíthatjuk össze miből mennyi legyen a poharunkban. Előzetes megbeszélés szerint csak gyümölcsöket és olajos magvakat tehettek a fagyijuk tetejére (nem cukorkát vagy csokit). Szerencsére az apró tiltás senkit sem zavart, mindenki szót fogadott és csodás fagyikat varázsoltak maguknak. Levezetés képpen, mikor visszaértünk a kórházba még játszottunk pár kört a Twister nevezetű játékkal.
Negyedik nap új segítőm érkezett, Frányó Eszter dietetikus barátnőm személyében. Reggeliztünk, tornáztunk, tízóraiztunk, majd Bethesdás autóval a Természettudományi múzeumba mentünk. Itt megnéztük az állandó kiállítást, melynek egy nagy része ásványokból állt, bementünk Noé bárkájába, és megnéztük a kinti Dinó parkot is. Mikor végeztünk a nézelődéssel az ajándékboltba mindenki választott magának egy apró szuvenírt.

A kórházba visszaérkezve ebédre a leves után finom görög salátát ettünk husival, aminek szinte mindenki örült és nagy csodálkozásomra szó nélkül megették a sok zöldséget. Miután jóllaktunk elkezdtük a kreatív foglalkozásokat. A lányok karkötőt készítettek, képeslapokat és papírvirágokat, a fiúk pedig fából repülőgép modelleket raktak össze.
Utolsó nap a reggelizés, tornázás, tízóraizás után elmentünk a Ludwig múzeumba. Itt tárlatvezetést is kaptunk, sok-sok érdekes feladattal. Láthattunk 3 eredeti Picasso festményt is, és megtudhattuk a Ludwig család történetét, valamint azt, hogy jött létre a múzeum. Majd a múzeum előtti labirintusban bújócskáztunk és felmentünk a kilátóba. A kórházba visszaérkezve a programokat az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatója, Gazsi Zoltán zárta. Sokat mesélt a saláták fajtáiról. Szinte minden általuk használt zöldséget teljes valójában bemutatta, és aki kitalálta mi a neve, az meg is kaphatta. Kivetítőn láthattuk a saláták előkészítésének és tisztításának folyamatait. Végül mindenki kapott egy Eisberg-es ajándékcsomagot, és én is kis ajándékkal búcsúztam a gyerekektől.
Gyorsan eltelt az 5 nap, szinte észre sem vettem… csak azt, hogy sokkal fáradtabb vagyok nap végén, mint általában szoktam. Nem csak a szervezés nagy munka, hanem a gyerekekre 8 órán keresztül figyelni és lekötni őket sem kis feladat. Ennek ellenére nagyon élveztem a tábort az elejétől a végéig, remélem a gyerekek is így vannak ezzel és jövőre újabb ötletekkel, nagyobb tapasztalatokkal vághatunk bele a „kalandba”.

Akik nélkül ez a tábor nem valósulhatott volna meg:

Kiss Anna dietetikus kolléganőm
Krancz Adrienn, és Frányó Eszter dietetikusok
Németh Sándor
Kosik Zsófia, és Hámori Zita gyógytornászok
Az élelmezési osztály
A II-es belgyógyászat és sebészet
A Táplálékallergia Centrum vezetője: dr. Tóthné Rabóczki Ágnes
Az Eisberg Kft. ügyvezető igazgatója: Gazsi Zoltán
A Fővárosi Állat-, és növénykert
A Jono Yogo fagylaltozó
A Magyar Természettudományi Múzeum
A Ludwig Múzeum

Nagyon köszönöm a segítségüket, hálás vagyok Nekik!
Szekeres Anita
(dietetikus)

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support