Hirsch Anikó Astellas-díjas

Az Astellas Díjátadó Gálán kedves kollégánk dr. Hirsch Anikó osztályvezető főorvos a klinikai csecsemő- és gyermekgyógyászat kategória szakmai díját vehette át. Ugyan a fődíjat más kapta, (Dr. Balla György, a DEKK egyetemi tanára) de annál nagyobb az elismerés jelentősége a rendkívül erős mezőnyben. Aki csak ismeri Hirsch Anikót, az tudja, hogy ez a díj jó helyre került. Szívből gratulálunk neki és az általa vezetett csapatnak is.

A Bethesda másképp is szóba került a díjátadó gálán. Zárásaként  a Média az orvosokért pályázat elismerései is gazdára találtak.  A zsűri értékelése alapján harmadik helyezett lett Talum Fruzsina (Hír Televízió Zrt.): „Jutalmam, hogy tehetem – 150 éves az MRE Bethesda Gyermekkórház” című riportja.

Ugyancsak a Bethesdához köthető, hogy az Astellas Díjátadó Gálán a Magyar Kórházszövetség Csoportos Szakmai Díját az ünneplő közönségnek Dr. Velkey György, a Szövetség elnökhelyettese mutatta be, majd bejelentette az idei győztes nevét. E szerint a díjat idén az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Neurológiai Osztály dolgozói a felterjesztésben bemutatott elhivatottságukkal, áldozatkészségükkel és példaértékű hivatásszeretetükkel érdemelték ki. Nekik is szívből gratulálunk, hiszen közvetlen munkakapcsolatban vagyunk velük már csak a Neurológiánk miatt is.

Alább olvasható dr. Hirsch Anikó felterjesztésének szövege:

„Hirsch Anikó kivételes orvos személyiség. Családi örökségből hozza a gyógyításra való alkalmasság minden jegyét. Édesapja Hirsch Tibor, a hazai gyermek intenzívgyógyászat iskolateremtő alakja. Hirsch Anikó ösztönösen ráérzett, hogy a gyermekgyógyászati szakvizsga után a gyermekpszichiátria területén van hivatása. Betegei és szüleik mindannyian empátiás készségét, probléma érzékenységét, magas szaktudását, és azt a törekvését méltatják, hogy a hétköznapi élet legapróbb részleteire kiterjedő kérdésekben sem hagyja magukra gondozottjait és azok családjait. Külön említést érdemel az a módszeres kitartás, amivel a Bethesda Gyermekkórházban megszervezte és szakmailag elismert osztállyá szervezte a pszichoszomatikus ellátást. Kollégáiból csapatott szervezett, módszeres tudatossággal építette ki a pszichiáterekből, pszichológusokból, gyermekfoglalkoztatókból, és más szakemberekből épített csapatot. Szakmai érzékenységét dicséri, hogy a nagyon problémás, más ellátó helyekről már eltanácsolt bonyolult eseteknek is hátteret ad. Az általa felépített diagnosztikus és terápiás rezsim különösen problémás gyerekeknek és családjaiknak nyújt sokszor utolsó menedéket. Mindemellett megbízható és kedvelt konzulens például az Égéssebészeti központunkban, vagy az általános belgyógyászati osztályainkon is. Kórházunk stabil, lelkületével és etikai hozzáállásával az új orvos, pszichológus és más szakember generációk megbízható, mindenkor rendelkezésre álló nevelője. Hirsch Anikó betegeihez való viszonyát, az értük tett erőfeszítéseit a leginkább az egyik, a közelmúltban gondozott, gyógyult betegének egy 2015-ben létrejött, képzőművészeti kiállításával írhatjuk le. Személyesen is jelen volt, és együtt örült a családdal azon a kiállítás megnyitón, amit egy városi önkormányzat szervezett volt betege alkotásaiból. Hirsch Anikó valódi támasz a betegeinek és hozzátartozóiknak. Területét tekintve különösen is nagyra értékelhető, hogy a rendelési idő, vagy a terápiás foglalkozás végén nála nem zárul le a kapcsolat. Őszintén és szívből érdekli gondozottjainak sorsa, rendelkezésre áll a hétköznapi élet kicsi, betegei számára azonban átléphetetlenül nagynak tűnő problémái megoldásához is. Külön említést érdemel az a szervezőmunka, amellyel betegei nyári táborait, élményterápiás programjait az általa vezetett csapattal létrehozza. Hirsch Anikó a saját szakmájában elismert szakember, neve jól ismert nemcsak a pszichiáterek, hanem pszichoterápetuák, a pszichodrámával foglalkozók körében is. Irányítása mellett szakvizsgára jelentkező gyermekpszichiáter nemzedékek nőnek fel. Az általa megszervezett és stabilizált pszichoszomatikus és mentálhigiénés osztály méltán népszerű, és vívott ki rangot a gyermekpszichiátriai ellátás területén. Az intézményen kívül is tanít, rendszeresen előad, továbbképzéseket tart, szaktudására a média is igényt tart. Az általa vezetett belső továbbképzések népszerűek a belső körben is. Külön hírnevet szerzett magának a Bethesdán belül azzal, ahogy kollégái rászoruló gyermekeinek pszichés problémáit kezeli, segítséget ad, vagy közreműködik a segítség megszervezésében. 2015-ben zárult le az az Európai Uniós országos projekt, amely az autizmussal élő gyermekek egészségügyi ellátásának módszertanát volt hivatva kidolgozni. Hirsch Anikó ennek a projektnek egyik vezető, szellemi apporttal közreműködő kivitelezője volt a Bethesda Gyermekkórház neve alatt. Mindemellett önismereti csoportvezető a Károli Gáspár Református Egyetem Mentalhygiénés Postgraduális képzésében, szupervízor a gyáli Egyesített Pedagógiai Szakszolgálatnál, a Maglód Gyermekjóléti Központban, tréner a Mentalhigiénés Alapprogram Pedagógusoknak című programban a Magyar Mentalhigiénés Szövetségnél, akkreditált tréner „A lelki egészség és a személyiségfejlesztés elősegítése az iskolákban” című Népegészségügyi Programban, szerző és állandó szakértő, a Szülők iskolája rovatban (gyermekpszichológia, nevelés), a Sikk magazin, majd Meglepetés magazinnál, tréner az Egészségügyi Továbbképző Intézetben, szervező és vezető szakmai személyiségfejlesztő tréningeknél védőnők és családgondozók részére, valamint a Semmelweis Egyetem Gyermek- és Ifjúságegészségügyi, jelenleg Családgondozási Tanszéknél. Elnökhelyettes, a kerületi drogstratégia és cselekvési terv kidolgozója és szerkesztője, XVIII. kerületi Kábítószer Egyeztető Fórumában. Előadó és szervező, gyermekpszichiátriai továbbképző előadásokkal a házi gyermekorvosoknak a XVIII. kerületben, szerkesztő, író, lapgazda a Gyógyhírek című egészségügyi felvilágosító magazin számára.”

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support