Szívünkbe zárt oroszlánok – Hűséges adományozónk, a Széchenyi Lions Club
A Széchenyi Lions Club régi adományozója a Bethesda Gyermekkórháznak. Sass Kortsak Edinával a Széchenyi Lions Club titkárával beszélgettünk a szervezet tevékenységéről és a Bethesda Gyermekkórházhoz fűződő régi kapcsolatukról.
A Széchenyi Lions Club évek óta szervez nagy összegű adományokat a Bethesda Gyermekkórház számára. Mesélne egy kicsit arról, mi a hitvallása és küldetése ennek a civil szervezetnek?
A Lions Club egy nemzetközi szervezet – tudomásom szerint a világ legnagyobb civil szervezete -, ami Amerikából indult. Legfőbb célkitűzése a háborús veteránok – elsősorban vak-és látássérült emberek – megsegítése volt, majd tevékenységi köre egyre szélesedett.
„Segítem embertársaimat: együttérzéssel az aggódókat, támogatással a gyengéket és anyagiakkal a rászorulókat” (Lions Etikai Kódex-részlet)
Szinte a világ valamennyi országában működik már Lions szervezet, Magyarországon jelenleg kb. 50 klubról van tudomásom. Mivel minden egyes klub, illetve szervezet maga döntheti el, hogy mivel szeretne foglalkozni, így a Széchenyi Lions Klub megalakulásakor a hátrányos és halmozottan hátrányos gyerekeknek a megsegítését tűzte ki zászlajára. Elsősorban a gyermekotthonokban élő gyermekeket támogatjuk: a közös programok szervezése mellett meg is látogatjuk őket, nagyobb ünnepekkor pedig személyre szabott ajándékokkal kedveskedünk.
Fontos célkitűzésünk továbbá a siketvakok támogatása (a számukra szervezett táborok megvalósításához is aktívan hozzájárulunk); emellett határontúli szegény gyermekeket is segítünk.
A Széchenyi Lions Club a Bethesda Kórházzal is régi kapcsolatot ápol. Hogy és miként találtak egymásra?
Nagyjából 15 éve lehet, hogy világossá vált számunkra, hogy a kórházak is nehéz helyzetben vannak, és sokszor az alapvető eszközök és műszerek sem állnak rendelkezésükre. Úgy éreztük, hogy ezen a téren is szeretnénk támogatást nyújtani, és egyik Lions Club-tagunknak hála – aki egy orvosi műszer kereskedelmi cégnél dolgozott – kedvezőbb áron tudtunk hozzájutni ezekhez az eszközökhöz.
A kórházak közül mindenképpen olyan intézményt akartunk támogatni, ahol gyermekeket ápolnak. Mivel több klubtagunknak a gyermeke a Bethesda Gyermekkórházban kapott segítséget, így esett a választásunk többek között erre az intézményre is.
A választásban nagy szerepe volt az egyik klubtagunknak, Tivadar Évának is, aki annak idején felvetette, hogy keressük meg a Bethesdát. A kórházzal aztán remek kapcsolatot sikerült kialakítani, és így vált lehetővé többek között az is, hogy felszereléssel támogathattuk az égéssérült gyermekek rehabilitációs tornatermét.
Segítség a Miniló-terápiához
A Széchenyi Lions Club nemrégiben az intézmény egyedülálló minilovas rehabilitációjához is anyagi segítséget nyújtott. Vertigó és társai rendkívül érzékenyen képesek ráhangolódni a gyerekekre, és bámulatos hatással vannak a kis páciensekre.
Legutóbb egy nagyértékű, 4,5 millió forintos adománnyal is meglepték a Bethesda ápolóit és szakdolgozóit. Miért tartották fontosnak, hogy ők jussanak ezekhez a tárgyi adományokhoz?
A klub immár 10 éves kapcsolatot ápol a Henkel Magyarország Kft-vel, aki rendszeresen ajánl fel nagyértékű mosó-és tisztítószer csomagokat adományként. Mivel a legutóbbi adományozásuk során a cég ránk bízta, hogy miként osztjuk el azt, arra gondoltuk, hogy ezekre a termékekre nagy szükség lehet az egészségügyi intézményekben. Az épp aktuális havi gyűlésünkön pedig az a döntés született, hogy ennek az adománynak a nagyobb részét a Bethesda Gyermekkórház számára szeretnénk ajándékozni.
A Lions Club tagjaiként szerettük volna hálánkat és köszönetünket kinyilvánítani az egészségügyi dolgozók felé. Bízunk benne, hogy ha nem is pénzzel, de ezzel a tárgyi adománnyal kifejezhetjük egy kicsit, hogy mennyire értékeljük és megbecsüljük a munkájukat.