Ingyenes védőcsomag iskoláknak

Ingyenes védőcsomaggal szeretné segíteni az iskolákat kórházunk webshopja, a Bethshop. Felhívásunk célja, hogy az iskolai környezetben a megnövekedett fertőzésveszély ellen nyújtsunk hatékony védelmet, segítséget önnek és egyben szeretnénk könnyebb hozzáférést biztosítani a megfelelő védőfelszerelésekhez, védőeszközökhöz.

Gyerekkórházként fontos a gyermekek védelme, így felajánlásunkkal segíteni kívánjuk a diákok körében a higiéniai kultúra megteremtését, többek között a csomagban található termékekkel szeretnénk hozzájárulni a megfelelő védekezéshez.

A Bethesda Gyermekkórház higiénikus szakértője ezért a pedagógusok kézfertőtlenítésére, az iskolai és osztálytermi felületek, valamint a levegő fertőtlenítésére, továbbá többféle felületeken alkalmazható, illetve személyes védőfelszerelésekre vonatkozó szakmai ajánlást fogalmazott meg. Az ajánlásnak megfelelően, a kórház webáruházának kínálatából speciális termékcsomagot állítottunk össze partnereinkkel együttműködésben, amely kézfertőtlenítő- és ápoló, felületfertőtlenítő és levegő fertőtlenítő készítményeken kívül személyes, valamint az osztálytermekben alkalmazható védőfelszereléseket is tartalmaz.

Kórházunk bízik abban, hogy felkeltettük az érdeklődését így az összeállított 14 termékből álló csomagot az ovjunkegyutt@bethesda.hu  e-mail címen igényelheti.

Szeretnénk tájékoztatni arról, hogy az első 100 igénylőnek a felajánlás csomagot ingyenesen biztosítjuk.

A visszaigazolt sikeres igénylést követően az összeállított felajánlás csomagokat, kórházunkban személyesen vehetik át a megbízottak, munkanapokon 8-16 óra között (1146 Budapest, Bethesda u. 3.). Amennyiben iskolájának nem áll módjában a személyes átvételre, akkor szükség esetén természetesen megpróbálunk segíteni a csomag eljuttatásában.

Minden sikeres igénylésről megerősítő e-mailt küldünk. A csomagok eljuttatására és átvételére a jelentkezések lezárását követően kerül sor.

Tisztelettel felhívnánk a figyelmét arra, hogy az átadott termékek a Bethshop webáruházunk (https://bethshop.bethesda.hu/) kínálatából a fenti e-mail címen utánrendelhetőek 20% kedvezménnyel, az iskola nevének és az osztálynak a megnevezésével az akció keretében, 2020.10.31-ig.

Kórházunk a felajánlással kapcsolatban fenntartja a változtatás jogát, valamint az első 100 jelentkező megállapításánál fenntartja a jogot a kizáráshoz, a sorrendiség megállapításához, a csomagokra való jelentkezés határideje 2020.09.30.

Tisztelettel kérjük, hogy e kivételes lehetőség hírének terjesztése érdekében töltse le az alábbi anyagot, és helyezze ki azt iskolája hirdetőfalain. Továbbá kérjük, segítsen azoknak a pedagógusoknak, akik részt szeretnének venni a kampányban, hogy hozzájuk is eljusson ez a lehetőség híre.

Bízunk abban, hogy sikerül ezen felajánlással segítenünk az iskolájának abban, hogy biztonságos, kórokozó-mentes környezetet lehessen kialakítani a gyermekek és a pedagógusok védelme érdekében.

Amennyiben bármilyen további kérdése lenne kérjük, hogy bizalommal forduljon hozzánk vegye fel velünk a kapcsolatot az bethinfo@bethesda.hu e-mail címen.

Várjuk megtisztelő igénylésüket a fenti e-mail címen!

Üdvözlettel:

Bethshop, a Bethesda Gyermekkórház webáruháza

A védőcsomag leírása: 

  • Bethmed vizsgálókesztyű XS, 100 db/csomag
  • Brado Club Univerzális felület fertőtlenítőszer szórófejjel 500 ml, 1 db
  • Bradolife kézfertőtlenítő gél pumpás 500 ml, 1 db
  • Bradocare glicerines kézápoló krém pumpás 500 ml Aloe Vera, 1 db
  • Brado plus alkoholos kézfertőtlenítő 1000 ml szórófejjel, 1 db
  • Bradolife 96%-os légtérkezelő aeroszol 200 ml, 1 db
  • Immunetec antimikrobális kéz- és bőrfertőtlenítő krém 50 ml, 1 db
  • Immunetec antimikrobális kézfertőtlenítő krém (pumpás adagolóval ellátott) 1 l, 1 db
  • Immunetec antimikrobális kézfertőtlenítő krém 2 ml, 100 db
  • Immunetec textil impregnáló spray 200 ml, 1 db
  • Arrowpack IonProtect D25 mm villanykapcsoló (5 db) és kilincs (10 db) védelmére
  • Kötős Orr-száj maszk 50 db/csomag
  • Bacillol fertőtlenítő kendő 100 db / 1 doboz
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support