A „Kávészünet” és a Bethesda

A „Kávészünet” címet viseli az a háziorvos konferencia, amelyet idén Siófokon tar-tottak május 11-13 között.

A Bethesda egész kis csapattal  képvisel-tette magát, az eseményről dr. Réti Csaba főorvos beszámolóját olvashatják.

„Meglepően nagy számú érdeklődővel telt meg a konferencia színhelye a Marina Hotel. Mivel akkreditált előadásokat tartottunk, és a pontszerzés lehetőségével is éltek a résztvevők. Előadásainkat Dr. Velkey György főigazgató moderálta, a „Ha törik, ha szakad: balesetek a gyermekkorban” című  előadásblokkra 2 óra állt rendelkezésünkre, amit maradéktalanul kitöltöttünk, a hallgatóság nagy érdeklődése kísérte azokat. A szervezők minden igényt kielégítő feltételeket biztosítottak mondanivalónk gördülékeny előadására. Dr. Nagy Gyula főorvos a gyermek baleseti ellátás szinte teljes palettáját mutatta be osztálya saját anyagának ismertetésével. Felhívta a figyelmet a balesetek elkerülésének módjaira, a balesetet szenvedett gyermekek elsődleges és kórházban történő sebészi ellátásának legfontosabb lépéseire.
Dr. Mikos Borbála igazán részletes beszámolót tartott a balesetet szenvedett gyermekek intenzív ellátásáról, a legkorszerűbb szemlélet ismertetésével. Azt gondolom,  a balesetek esetében kardinális a folyadék reszuszcitáció, fájdalomcsillapítás és a shocktalanítás. A vérveszteség elkerülendő,  transzfúziót csak indokolt esetben adjunk.
Dr. Bene Ruzsena főorvosnő az égéssérültek ellátását mutatta be igen nagy anyag ismertetésével. Az égési sérültek sorsát a primer ellátás igen nagy fokban befolyásolja. Radikális, de nagyon határozott sebészi beavatkozással nagyon sok torzító heg kialakulása és végtagcsonkolás kerülhető el.
Dr. Paraicz Éva főorvosnő az égéssérültek rehabilitációjáról számolt be. Osztályán nagyon sokrétű munkát végeznek a kontrakturák  kialakulásának megakadályozásában, a mozgás rehabilitációban, az óhatatlanul kialakuló  pszichés zavarok minimalizálásában. Igazi csapatmunkát mutatott be, szép prezentációval.
Szalma Anna az égéssérült gyermekek szociális reintegrációjának szükségességét és lehetőségét mutatta be a szociálpedagógus módszereivel, lehetőségeivel.
Boros Zsuzsanna az égésprevencióról számolt be. Nagyon sok köszönhető a felvilágosító munkának minden baleset megelőzésében, különösen az égéssérülések terén. Nagyon sokfelé adták elő gyakorlatokat, figyelemfelkeltő előadásukat. Talán az oktatásban is helye lehetne ennek a munkának!
Dr. Réti Csaba a légúti idegentestek ellátásában szerzett tapasztalatait, eredményeit mutatta be. Ez nagy kihívás, a napi rutin mellett az orvosnak hirtelen döntését, lélekjelenlétét, az őt kiszolgáló csapat pontos munkáját követeli meg. Előfordult sikertelen idegentest eltávolítás is, a megfelelő intézetbe kellett elküldeni a beteget. Aki azt mondja, hogy minden idegentest esetet egyedül és véglegesen látott el, az finoman szólva öntelt, ugyanakkor nem teljesen hiteles ember.
Dr. Pál Csilla az idegentest aspiráció kapcsán szükséges újraélesztésről, különösen a vízbefúlás esetén követendő kezelésről számolt be. Nagyon fontos a folyadéknak a tüdőből való legteljesebb eltávolítása, a kardiális reszuszcitáció, a folyamatos monitorizálás, az infekciók kivédése. Sajnos,  a hypoxia miatt kialakult  idegrendszeri szövődmények ebben a betegségcsoportban a legsikeresebb estekben is nagyon gyakoriak. Súlyos terhet rakva szülőre, orvosra egyaránt.
Dr. Pál Csilla és Dr. Liszkay Gábor főorvos a konferencia teljes időtartama alatt reszuszcitációs gyakorlati képzést is tartott. Erről nem tudok beszámolni, mivel az előadások megtartása után csapatunk hazatért, a jól elvégzett munka örömével.”

Dr. Réti Csaba

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support