Mátyás király és a Neurológia Gömörbe’

Volt egyszer, hol nem volt a Thököly úton innen, de az Ajtósi Dürer soron túl legalábbis június elsején, volt egy ideggyógyászat. Onnan tudom, hogy erőst felszólítottak, az említett napon hajnali fél nyolc órára, egy napi hideg élelemmel, no meg hálóruhával, miegymással felszerelve, jelenjek meg Németh Sándor barátommal és a két bethesdás kisbusszal az Ilka utca 57. szám szecessziós jegyeket viselő épülete előtt.  Ott pedig teli batyukkal felsorakozva találtuk a szinapszisok és ioncsatornák jókedvű abrakolóit huszad magukban, ahogy fegyelmezett rendben felsorakoztak a zöld kerítés előtt. Azon istenes szándék ragyogott az arcokon, hogy Palócföldet együtt felfedezni kedves kötelesség, mint azt nekik minden programok kitalálója Rozália főnővér és Fogarasi professzor úr jó előre megszervezte. Utóbbi magával hozta családi kisbuszát, így hát teljes komfortban utazott az úri közönség. Útban előre felszedtük a Galga mentén lakókat és már is Hollókőn termettünk a nógrádi világörökséget megtekinteni. Nekünk is látni kellett a helyet, ahol a monda szerint egy gőgös nemesúr kezdte el építeni a várat a hegytetőn. Még nem volt vele készen, amikor asszonyt rabolt magának és felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított hollója és ezek éjszakánként elhordták a köveket, amiket a kőművesek nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott asszony visszakapta szabadságát. Mi azért fagylaltoztunk is, no meg bevásároltunk emléktárgyakból a helyi szatócsboltban, és édes szedret kóstoltunk a gazdagon termő fákról.

Következő állomásunk a “Paris patak szurdokvölgye”, avagy a Nógrádszakáli Palóc Grand Canyon leend. Igen jól esett a hűs patakvölgy a nagy melegben, pedig valaha, úgy 15 millió év előtt forró volt ez a vidék. Most csak a pompásan kihűlt andezites lerakódások idézik a régmúlt forróságát.

És ha már a paleolit időkben jártunk, hát hogyne kukkantottunk volna be Ipolytarnócra, és ott is az őslényparkba. Fantasztikus vezetőt kaptunk, egy iskolás csoportot társnak, amíg az ős krokodilok, cápák és rinocéroszok, meg a Pannon-tenger nyomai közt haladtunk, nem is beszélve az ős fenyőkről. A pesti kissrácok megszeppentek az ideggyógyászoktól, mire a mieink meg mutatták a példát, ahogy kell, úgyhogy dícséretet is kaptunk túravezetőnktől a példás viselkedésért.

Következő állomásunk már Losonc. Megcsodáltuk a 2 méteres kakast a református templom tetején, kerestük a régmúlt idők épületeit, elsétáltunk az “arany udvarba” ahol régen a kézművesek piaca volt, ma már csak bovlitéria, így csalódásunkban kénytelenek voltunk elnyalni az első szlovák fagylaltot.

Nem sokat időztünk, mert várt a különös történetű füleki vár. Föl-alá mászkáltunk a sziklákra épült erősség romjai közt, és akármerre néztünk az egykori bástyák ormairól, csak a régi Magyarország hegyeit láttuk minden irányban a turistákat tájékoztatni hivatott táblák és térképek szerint.

Vacsorát Figa községben kaptunk, és itt találkoztunk és kapcsolódtunk össze vendéglátóinkkal és cicerónéinkkal, magyarul idegenvezető. Emese és apukája meg anyukája, a Bethesda epi-klubjainak és más neurológiai programjainak rendszeres vendégei báb előadásokkal, egyébbel. Innen az ismeretség. A két nap alatt meggyőződhettünk róla, hogy a tenyerükön hordoznak, a szívüket-lelkünket kiraknák elénk, és azt is megtudtuk, hogy ők Gömörország fő protektorai, kultúrájának, hagyományainak szinte nagykövetei. Mindannyiunkat lenyűgözött az az elbeszéléseikből kibomló haza, Magyarország és a saját földjük iránti pátosztól sem mentes szeretet, ahogyan a legkisebb látnivalóról is beszélni tudtak.

Még annak is bele kellett férni az esti programba, hogy elmenjünk Sajógömörbe, a megye szívébe. Ott a Sajó parti kis faluban ékeskedik Mátyás király szobra emléket állítva a hagyománynak, mely szerint az igazságos megkapáltatta a főurakat, hogy tudják, nemcsak a kardforgatás munka, az igazán fárasztó a szőlő kapálás a kövecses hegyoldalban. Lett is tisztelete a főurak között napnyugtára a pór nép dolgának, legalább a mese szerint.

Már a nap is lement, mire szállásunkra, Beretkére megérkeztünk. Az egykori Beretkey család kúriájában helyeztek el minket, és igen mulatságos volt a közös, tábori ágyakkal rakott térben álomra hajtani fejünket. Noha szívüket is kitették elénk, mégis diákkorunk jutott eszünkbe, amikor osztálykirándulásra vittek bennünket jó tanáraink. Másrészt meg is rendültünk a minket fogadó szereteten. Reggelire a kultúrházban hordtak fel nekünk minden jót, aztán bejártuk a Murány melletti a tájvédelmi körzet tanösvényét, melyről még névre szóló bizonyítványt is kaptunk, hiszen teljesítettük a Dénes György-túrát minden érdekességével együtt. A Meseházban egy falusi bíró családjának történetén át éltük meg a közel másfél század történetét, hogy aztán a méhesben kialakított méhészeti múzeum tárgyai közt leljünk nyugalmat a történelem tájat nem kímélő viharainak emlékeitől megérintve. Majd Rozsnyónak vettük az irányt. Útközben megálltunk Várhosszúréten, hogy Ulman Istvánnal, a híres fafaragó mesterrel találkozzunk és műveit megtekintsük.

Rozsnyón jól megebédeltünk a Három Rózsához címzett fogadóban, majd sétáltunk egy rövidet a toronyig. Legvégül Rimaszombaton álltunk meg. Tisztelegtünk Tompa Mihály szobra előtt a szakadni kezdő esőben, betértünk a Csillagházba, a református központba, ahol megnéztünk egy kiállítást, megcsodáltuk a nemrég elkészült emlékművet, mely a gályarab reformátoroknak állít emléket, és persze mindenhol figyelmesen hallgattuk vezetőink magyarázatait és azokat a verseket, melyeket Emese édesanyja, nyugdíjas pedagógus külön nekünk készülve helyenként elszavalt. Már csak arra maradt röpke idő, hogy valami vásárfiát szerezzünk be az otthoniaknak. Mondanom sem kell, hogy sörök és sajtok vitték a pálmát. Végül a jócskán elfáradva nekiindulunk a hazaútnak felhőszakadásos búcsút véve házigazdáinktól és a csodálatos tájtól, történetektől, emberektől.

Mint minden mese végén, most is van tanulság. Az enyém így szól. Megszégyeníti a pesti embert, hogy a határon túli magyarok milyen tiszteletben tartják magyarságukat és milyen büszkék a helyi értékeikre. A másik tanulságom is ehhez köthető. Mi úgy tudjuk, Szlovákia megelőzött bennünket a gazdaságban. Lehet, hogy ez a makró számokban igaz, de hogy a vidék, ahol jártunk, a kevés kivételtől eltekintve inkább szegénységben, és sajna elhanyagoltságban élve őrzi értékeit, arról itthon nem szól a tudósítás. Mégis öntudatosak és büszkék. Hiszen ez az a hely, ahol Mátyás király megkapáltatta a főurakat.

Köszönet A Bethesda Kórház Alapítványnak a támogatásért. Rozi főnővérnek és Fogarasi Andrásnak a szervezésért. Az egész neurológiai csapatnak meg azért a kitartó hagyományért, ahogy fölfedezik kis országunk vidékeit, hogy tanuljunk belőle mi, meghívott résztvevők.

-rgy-

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support