Neurológusaink Győrben

„Mérföldkő az epileptológiában.” Idén ősszel 30. alkalommal rendezték meg az Epileptológiai Továbbképző Munkakonferenciát Győrben. Gyermek és felnőtt neurológusok a Nagy Öregek és lelkes fiatalok számára minden évben nagyszerű alkalom a tudás elmélyítésére, az együtt gondolkodásra. Talán az egyedüli olyan szakterület ahol a társszakmákkal együtt, mint az idegsebészet, genetika, és a pszichiátria a gyermekkortól, az epilepszia kezdetétől egységes gondolkodás alapján vezetik a beteg gyermek életét át a felnőtt életbe. Minden résztvevő odaadó figyelemmel kísérte azon neves epileptológusok előadásait ( Halász Péter Professzor Úr, Dr. Jerney Judit, Dr. Ostorharics György) akik évek óta, ha nem a kezdetektől résztvevői, szervezői, mozgató rugói ezeknek az összejöveteleknek. Már a konferencia kezdetén érezni lehetett, hogy az epilepsziás betegekkel foglalkozó szakemberek egy nagy családként találkoznak minden évben, rég nem látott barátként üdvözlik egymást. Mi fiatalok pedig csillogó tekintettel figyeltünk, hogy egyszer talán sok-sok tudás birtokában majd mi is ide tartozhatunk.

Nagyszerű, tanulságos és rengeteg új ismeretet tartalmazó előadásokkal találkozhattunk. Az osztályunkról Fogarasi András főorvos úr a lakozamid alkalmazásáról tartott összefoglaló előadást gyeremekkori epilepsziában, Siegler Zsuzsa főorvosnő egy nagyon hasznos látványos előadás kapcsán a mozgászavarok és epilepsziák differenciáldiagnosztikai nehézségeire hívta fel a figyelmet, Hegyi Márta Főorvosnő egy osztályunkon kezelt terápia rezisztens epilepsziás kislány esete kapcsán mutatott utat a diagnosztika útvesztőiben. Az esti rendezvények a megszokott hangulatban, családias környezetben zajlottak.

Egy fiatal neurológia iránt elkötelezett orvos számára az epileptológiában rengeteg lehetőség adódik a folyamatos fejlődésre, tudományos kutatásokra. Erre nagyszerű helyszín minden évben Győr, ahol a legújabb eredmények, tapasztalatok, terápiás lehetőségek kerülnek bemutatásra, ahol a szakma nagyjaival együtt gondolkodhatunk, haladhatunk előre.

Dr. Bodó Tímea

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support