Szakdolgozói fórum mint tárlatvezetés

Már nagyon esedékes volt az október 12-i szakdolgozói tudományos fórumunk, hiszen az előzőt legalább 8 éve tartottuk, már nem is emlékszünk, pontosan mikor. Pedig ápolóink, szakdolgozóink rendszeresen szerepelnek konferenciákon, szakmai programokon tudományukkal, legutoljára például a gyermeksebészek országos konferenciáján.

Ennek ellenére akkora volt az izgalom a mi házi tudományunk gyönyörűen napsütéses napján, mintha nem is magunk közt lettünk volna, és legalábbis az egyik országos tv csatorna közvetítette volna a programot élő egyenesben. Molnár Gabriella ápolási igazgatónk megnyitó-köszöntő szavaiban éppen ezért azzal a gondolattal indította útjára az előadások sorát, hogy az előadók úgy mondják el és a hallgatók úgy hallgassák, mintha egy tárlatvezetésen lennénk. Benézünk ide is – oda is, olyan dolgokat látunk és hallunk, amelyekről a saját szűkebben vett környezetünkben nem szoktunk minden hétköznapokon, és rácsodálkozunk: „Jé, hát ilyen is van, milyen érdekes.” Velkey György főigazgató úr is köszöntötte az egybegyűlteket kifejezve afeletti örömét, hogy ez az alkalom a hosszú előkészítő nekifutás után létrejött, biztosította a még izguló előadókat, hogy a munka nagyobb része, a felkészülés és az előadások elkészítése során már megvalósult, valamint kifejezte azt a rossz érzését amiatt, hogy ezeket az előadásokat még majd sorba is „kell” állítani, hiszen a rangsor nélkül is mindenki győzelmet aratott már akkor, amikor előadással jelentkezett, és arra felkészült. A biztatások után a zsűri tagjait is köszöntötte ápolási igazgatónk: Czigler Márta az I. Gyermekklinika ápolási igazgatója, Mészáros Magdolna a Pándy Kálmán Kórház ápolási Igazgatója és Sipos Gáborné a MAZSIHISZ Szeretetkórház ápolási igazgatója vállalta el hozzánk való jóságból a szakértő zsűri nem könnyű feladatát.

Az előadások három szekcióban hangzottak el, témakörök szerint csoportosítva. A három szekciót két hosszabb szünet szakította meg, amelyben a konyha csapata Kovács Mária vezetésével mindenféle frissítőről gondoskodva kényeztette a jelenlévőket. A harmadik szekció végén még egy ráadás előadást is meghallgathattunk, merthogy az Eisberg Kft. friss salátás csomagokkal ajándékozta meg a résztvevőket, és ennek kapcsán a Kft. vezetője képes bemutatóval ismertette meg velünk cégük filozófiáját és a gyártás folyamatát. A zsűri ezután visszavonult, a résztvevők pedig a dietetikailag is alaposan megtámogatott ebédhez láttak az eredményhirdetésre várakozva kellemes, beszélgetős  hangulatban.

Íme az eredmények:

Ápolásszakmai díjat nyert: Tolnai-Kiss Anita, a III. Bel. diplomás ápolója, a „Mit eszik a magyar csecsemő és kisded?” című előadásával.

A gyakorlati tapasztalatot legjobban bemutató előadás díját Johanné Kertész Lea, a Laboratórium asszisztense nyerte el, előadásának címe: „Segítség, vérvétel!”

A saját szakterületén legkreatívabb ötletet megvalósító előadás díját Pap Márta kórház-higiénikus kapta a  „Pontprevalencia vizsgálat” című előadásáért. (Zárójelben kell megjegyeznünk, hogy Márta nemcsak előadásával, de a fórum szponzorainak felhajtásával és a tárgyi ajándékok rendelkezésre állásával is kitüntette magát.)

A zsűri különdíját Kosik Zsófi gyógytornász és Szász Anita, az Intenzív osztály gyermekápolója megosztva kapták, a „(Re)habilitáció az Intenzív osztályon” és a „Gépen álmodom!” című előadásaikért, amelyekben ugyanannak a kisdednek a történetét dolgozták fel, sőt az előadások végén a történet főhőse, az egyébként otthon lélegeztetett kislány is személyesen betipegett apró lábacskáin Kosik Zsófi kezét fogva, a közönségtől nagy tetszést aratva.

A Bethesda szemléletét legjobban megjelenítő előadás díját Czedik Márta, a III. Bel. gyermekápolója, főnővér helyettese nyerte el  „A gyermek öröm.” című előadásával.

Az ápolásigazgatói díj kitüntetettje Molnár Nikolett, a Sebészeti osztály gyermekápolója lett az „Appendectomiás gyermekek ápolása az osztályon” című előadásáért.

A főigazgatói díjat Juhász Anna kardiológiánk asszisztense nyerte el a „Sürgősségi-Belgyógyászati  Ambulancia az asszisztensek szemével” című előadásáért.

A közönség díját szoros versenyben végül Csuti Ágnes, a Rehabilitáció gyermekápolója kapta ” Az inkontinencia korszerű gondozása” című előadásáért.

A rangsortól függetlenül egyetlen előadó sem távozott üres kézzel, és amint azt a záró beszédek egybehangzóan meg is állapították, mindegyik előadás bármelyik országos konferencián elhangozhatna úgy, ahogy van. Befejezésül ápolási igazgatónk megköszönte az elvégzett munkát, kiemelte, hogy milyen fontos volt látni az előadások mögött jól látható csapatmunkát, és az orvosi, főnővéri támogatást. (Azt is nagyon jó volt látni, hogy az osztályokról nem egy főorvos, osztályvezető, orvos és ápolótárs is eljött az alkalomra, hogy jelenlétével is biztassa a kollégáját, és örüljön sikerének.)

Főigazgató úr ugyancsak megköszönte a jelenlétet, a Zsűri munkáját egy-egy virágcsokorral is, utalt arra, hogy mi a jelentősége annak, amikor valaki akár a  szabadnapjait feláldozva tesz valamit az ügyért, és külön kiemelte azt a jó érzését, amit az előadásokból kivétel nélkül láthatott: szakdolgozóink szeretik, amit csinálnak, a helyükön érzik magukat látják, és értik munkájuk jelentőségét anélkül, hogy szerepzavarban lennének. Ezután megköszönte a szervezők: Gyűszű Kati, Molnár Gabi, Németh Sándor és Rideg Gyula munkáját, külön is méltatta Kovács Mária és az élelmezés csapatának keze munkáját. Összefoglalásul azzal a tanulsággal zárom a beszámolót, hogy gyakrabban kell teret biztosítani szakdolgozóinknak tapasztalataik megosztásához. Összesen 17 előadás hangzott el, de jóval többről tudunk, ami végül nem készült el időhiány és egyéb okok miatt, pedig ezeket is jó lenne egyszer hallani. Másfelől jó lenne, ha nem rozsdásodna be a szakdolgozói előadókészség, bizony rutinra kell szert tenni a nagyobb közönség előtti „szereplésben” és ez sem megy másképp, csak ha gyakoroljuk.

Köszönet a Fórum támogatóinak:

Bethesda Kórház alapítvány, Tápió-Vin Borgazdálkodási Kft; SCA; CWS-Boco Kft; Eisberg Kft; Philips AVENT; Kónya György Ökonet Kft.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support