Vállalások változások közben – főnővéri Berekfürdőn

Valahogy mindig november közepére esik ez a főnővéri elvonulás. Így alakul az éves rendben. A szeptembert leköti a Bethesda konferencia, a kései táborok és a szakmák konferenciái. Az októbert a reformáció ünnepe és a betegforgalom. December pedig nem játszik. Akkor mindenkinek a vártán a helye el egészen az ünnepekig. Marad a november, és akkor is nehezen. Ahogy Tamkó Sirató Károly mondja: “Hogyha fúj  a szembeszél / okos ember nem beszél! / Lélekzik az orrán át! / Nagy hidegben, ősz-esőben / így játssza ki  a náthát!”

Okosak vagyunk, vagy sem, náthásak, vagy sem, nekünk mindig novemberben van időnk beszélni az ápolás dolgairól abban a közösségben, amely a Bethesdás-ápolást alakítja, vezeti. Úgy hívjuk, hogy: “Főnővéri”. E cím alatt 32-en vonultunk el Berekfürdőre a Megbékélés Háza református üdülőbe, ahova már szinte haza megyünk. Vezető témánk ez volt: “Minden változik…” Nekünk most ez a téma nagyon elevenünkbe vág. Dr. Csoma Judit lelkésznő nyitó áhítatával Mária, Jézus anyja, a fiatal és kiszolgáltatott nő alakján át mutatta meg nekünk, hogy a változás megélése egyúttal vállalás is.

Velkey főigazgató úr, Tormáné Borika személyét megidézve (évtizedeken át vezető aneszteziológus asszisztens volt, most a Schweitzer Otthon lakója, néha maga készítette képeslapot árul a Bethesdában) beszélt az élményről: amikor belefeszültünk a Bethesda újraépítésébe, fiatalok voltunk. Eltelt 25 év, megöregedtünk. Vannak újak, fiatalok. Mit látnak, mit értenek ők belőlünk “öregekből”? Vágyainkból, küzdelmeinkből. Tudunk-e, akarunk-e változni mi “öregek”, hogy értsenek minket az x, y, z generáció tagjai? Nincs mit tenni, mindenkinek újra meg kell találnia a helyét és ez nem megy belső és külső változások, vállalások nélkül.

A komoly, de kellő derűvel elmondott gondolatokat nagy danászás követte. Minden osztálynak, ambulanciának népi, vagy műdalra felfűztük a történetét, adottságait. Fújtuk teli torokból a nótákat, aztán elmentünk éjszakai fürdőzésre a helyi termálba. A 38 fokos vízben elterülve kisimultak a napi munkában megfáradt tagok és gondolatok.

Másnap Pap Márti, kórház-higiénikusunk előadása nyitotta a programot. A kórházi fertőzéseknek 70 %-a nem a kórház hibája, hallottuk. Autogén fertőzések ezek, akármit is mond a bulvársajtó. Azaz a beteg hozza magával a kórokozót. A 30 % leküzdésére 21. századi programot vázolt fel. A következő előadó, Kovács Károly, debreceni addiktológus pszichológus az életvezetés buktatóiról beszélt saját életéből és hitéből gazdagon illusztrálva a témát. Aztán korábbi ápolási igazgatónk, Molnár Gabriella előadása következett a szakdolgozók helyzetéről. Rauh Edit előadását – aki családi ok miatt nem tudott eljönni – mondta el, és egészítette ki saját kútfőből. Ábrái és gondolatai mindenkit megmozgattak. Hogy csak néhány témát említsek: az orvos nővér arány, a szakorvos bérek, nővér bérek változásai és arányai, a szakképzés állapota, a hiányszakmák, az elvándorlás kérdései, stb. Bőven volt mit megbeszélni.

A hagyományok szerint a délutánban hosszú szünetet terveztünk rekreációra. Majd két miskolci kórházlelkész előadása következett. Dr. Farkas Edina a krónikusan beteg gyerekekkel való kapcsolatteremtés lehetséges és gyakorlatias példáit mutatta be, és ehhez rengeteg játékot ezközt hozott és adott a kezünkbe. Legnagyobb hatást az ima takarók váltottak ki, de erről itt nincs elég hely beszélni, hogy mi is az. Gecse Attila pedig a szülők vezetéséhez adott gyakorlati példákon keresztül ötleteket. Sőt a végén csak a mi kedvünkért trombitán előadta Leonard Cohen Hallelujah című számát.

Este, vacsora után Katona Zsuzsa mozgásterapeuta vezényelt igazán lendületes, minden porcikánkat megmozgató táncot jobbnál-jobb zenékre.

Pénteken délelőtt Lakatos Eszter ápolási igazgatónk mozgatta meg az agyunkat az aktuális ügyekkel, majd a gazdasági vezetés Csikós Bálint és munkatársai: Stefka Nóra, Kara Tibor, Boros Edit, Lőrinczi Betti, Erdősi Ágota beszámolóival, Szolnok Kati háttérmunkájával világította meg valós helyzetünket és a jövőképet, melynek alapvetése: „minden változik”. Igazán lényegre törő és szókimondó megbeszélés bontakozott ki szavaik nyomán.

Aztán észrevettük magunkat. Lejárt az időnk. Tovább kell lépni, haza kell menni, vár az ebéd és a busz, az otthon, a feladatok.

Egy egész és két fél nap, ennyi volt csak. Itthonról és a családból kiszakadni elég sok. Az ügyeinkhez, a megbeszélendőkhöz, a kipihenendőkhöz képest elég kevés. De egy valami megragadt bennem. Az első esti önfeledt, spontán dalolás, és ezzel együtt a jó remény. Eszembe jutott a humánumra, az emberire kifinomultan érzékeny Babits Mihály néhány sora. Legyen ez az összefoglalás, a 2017. évi bethesdás főnővéri, vezetőasszisztensi elvonulás végső foglalata és tanulsága. Akinek van füle a hallásra, meghallja a lényeget, ami történt velünk. Legyen ez a mi vállalásunk.

“…Megmondom a titkát édesem a dalnak:

önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.

Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek….”

-rgy-

 

Adó 1% felajánlás
Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support