Reformációi istentisztelet és Október 23-ai megemlékzés

Reformációi istentiszteletünket idén összekötöttük az október 23-ról való megemlékezéssel is. Most, hogy nincs semmilyen kerek évfordulója, szeretettünk volna megemlékezni magunk közt azokról a napokról, amikor legtöbbünk még nem is élt, vagy ha már igen, még igen fital gyermek volt. De közös tapasztalat, hogy családunk történetéből hozunk magunkkal emlékeket, történeteket, és az egész életünket meghatározó sorsot.

A reformáció és a mi kis magyar történelmünk fájdalmas eseménye: ’56, nem sok közös alapot hordoz. De egy nagyon fontosat igen. „Itt állok, másképp nem tehetek” – mondta állítólag Luther márton a wormsi birodalmi gyűlés előtt utolsó érvként bezárva beszédét 1521 januárjában. És nem volt más lehetőségük a hatalommal szemben állóknak Magyarosrszágon 1956 októberében sem.

Az ünnepi igehirdetés a hatalomról és a hatalomhoz való viszonyulásról szólt, meg a keresztyén szabadságról Rideg Gyula kórházlelkész által.

Az ünnepre előadóként meghívtuk Földváryné KIss Réka történészt, néprajzkutatót, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnökét, aki Tóth Ilona orvostanhallgató koncepciós perén keresztül mutatta be a református gyökerekig visszavezethető hűséges helytállás minden részletét a kommunista erőszakkal szemben.

Vendégünk volt a Sziget Veszedelem Zenekar néhány tagja Fehérváry Lilla vezetésésvel, Mészáros Tibor és ifj. Csoóri Sándor közreműködsésével, akik Gérecz Attila magyar költő, sportoló, forradalmár,   az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja.megzenésített verseivel mutatták be a kortársak élményeit, életérzését.

Velkey György főigazgatónk Bethesda kitűzővel köszöntötte a kórházat segítő külsős, ezáltal a közösség tiszteletbeli tagjait:  Prof Bagdy Emőke  professzor asszonyt, dr. Tóth Ernő szemész főorvost, Szabadics Zoltán a Szabadics Zrt. elnökét és a Holnapocska tábor alapítóját, Balkovics Sándor írót, Hájer Csabát Sicontact Kft.értékesítési vezetőjét, Somlai Kis Viktóriát, az Alapítványt segítőjét, és Benczéné Krisztát az Alapítvány segítőjét.

Munkatatársaink közül ugyancsak kitűzőt kaptak az 5 éves jubileumuk alkalmából: dr. Balogh Judit ADHD Központ, Baranyai Nikolett II. Bel. Ambulancia, Bodnár István műszak, Détári Réka gyógytornász / rehab, dr. Erdélyi Fruzsina gyermekgyógyász, Frey Brigitta takarítónő, Gyarmati Mónika radiológia, dr. Gyorsok Zsuzsanna neurológia, Harangozóné Major Boglárka takarítónő  gyógyszertár, dr. Kincses-Szabó Magdolna pszichoszomatika,  Korzenszky Klára pszichológia,  Lajosházi Dóra gégészet,

Lakatos Pálma Dalma III. belgyógyászat, Lesti József Aneszt/intenzív,  dr. Lévai Tibor Aneszt/intenzív,  Mészáros-Boros Fruzsina sebészet, Nagy István Bálintné takarítónő, dr. Orosz Miklós intenzív, Radnai Csilla gyógytornász, Rádóczki Balázs informatika, Sipos Zsanett gyógytornász.

Az ünnepséget szeretetvendégség zárta.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support