Életmód-tábor 2022

Már hagyományosnak mondható, az elmúlt években mindig nagy sikerrel zajló Életmód-táborunkat idén júliusban rendeztük meg, 16 fő 6-14 év közötti gyermek részvételével.

Táborunk- mely korábban jól bevált módszerünk szerint 5 napon keresztül, napközis jelleggel zajlott– fő célja a helyes életmód és napirend kialakításának elsajátítása volt. Ennek jegyében a programban helyet kapott a mindennapos mozgás, pszichológiai játékok, sok-sok vetélkedő, dietetikai előadás, de jógáztunk, zenéltünk és kézműveskedtünk is közösen.

Számos színes programon vettünk részt a kórház területén kívül is: hétfőn az Illúziók Múzeumába, kedden a Dunakeszi Játszóházba látogattunk, szerdán a Vácrátóti Arborétum, csütörtökön a Minipolisz felfedezése került sorra, pénteken pedig a Városligetben kalandoztunk.

Az általunk biztosított napi négyszeri étkezés összeállításánál fő szempontként a cukormentességre, a zsírszegénységre, valamint a fehér pékáruk kerülésére koncentráltunk, emellett igyekeztünk előtérbe helyezni a rostban és vitaminban gazdag élelmiszerek fogyasztását.

2 hónap múlva minden táborban résztvevő gyermek kontrollra érkezik majd vissza hozzánk, szüleivel együtt. Aki a legtöbb kilótól szabadul meg ez idő alatt, ajándékcsomagot kap tőlünk.

A gyerekek visszajelzései és a mi tapasztalatunk is azt igazolták, hogy jól összeválogatott, változatos programokkal fel lehet kelteni az érdeklődést és az igényt egy boldogan élhető, egészséges életmód kialakítására.

Szeretnék köszönetet mondani kollégáinknak, akik segítségünkre voltak az Életmód-tábor létrejöttében:

  • élelmezési osztályunk csapatának: Baranyainé Németh Gabriella élelmezésvezetőnek, Gajda Zoltán diétás szakács-, és dietetikusnak, Gracza Sándor szakácsnak, Tajti István konyhavezetőnek
  • Mohácsi Magdolna klinikai szakpszichológusnak
  • Németh Sándor klinikai lelkigondozónak
  • Solt Emese dietetikusnak
  • Dominiák Zsolt kórházlelkésznek
  • Pap Márta kórházhigiénikusnak
  • Barla Gábor segédápolónak
  • Joó Marika iparművésznek
  • Takács Tímea jógaoktatónak
  • gyógytornászainknak: Zöldyné Laszlovszky Annának, Takács Mirjamnak és Végh Dórának

Nagy öröm számunkra, hogy Kórházunk dolgozói ilyen komplex módon tudnak együttműködni – egy ilyen jellegű rendezvény számunkra is felér egy csapatépítéssel! 🙂

Terveink szerint jövőre is lesz Életmód-tábor, az érdeklődő szülők, gyermekek jelentkezését 2023 márciusától várjuk Élelmezési Osztály dietetikusainál!

Sasvári-Szekeres Anita táborvezető, dietetikus

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support