Korai fejlesztés tabuk nélkül

A Bethesda KIDSZ kortársaiktól eltérő fejlődésű, korai fejlesztést igénylő gyermekek komplex diagnosztikájában, valamint átfogó gyógypedagógiai és pszichológiai ellátásában vesz részt. A szakszolgálat történetéről, munkájáról, valamint miniló-terápiás programjáról kérdeztük Topolánszkyné Zsindely Katalint, a Bethesda KIDSZ vezetőjét.

Idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a Bethesda Kora Gyermekkori Intervenciós és Diagnosztikai Szakszolgálat (Bethesda KIDSZ).  Annak idején milyen célokkal jött létre a szakszolgálat?

Nagyon lényegesnek tartottam, hogy szoros kapcsolat alakulhasson ki a korai fejlesztés és a kórház között, hiszen a hozzánk kerülő gyermekeknek gyakran egyéb fejlődési és egészségügyi problémája is van. Ennek megfelelően szerettük volna, hogy egészségügyi intézménnyel szoros együttműködésben végezhessünk diagnosztikát és nyújthassunk ellátást a 0-6 éves korosztály számára – szerencsére ehhez meg is találtuk az ideális helyszínt közvetlenül a kórház mellett.

Mit jelent a szoros együttműködés a Bethesda Gyermekkórházzal a hétköznapokban?

Együttműködésünk kölcsönösségét szépen tükrözi, hogy nemcsak mi keressük a kórházban dolgozó kollégákat, hanem a kórház is jelez felénk, ha szükség van ránk. Munkatársaink átjárnak akár az intenzív osztályra is, hogy a lehető leghamarabb elkezdődhessen a rászoruló gyermekek fejlesztése. Nagy hangsúlyt fektetünk a szülőkkel való együttműködésre, fontosnak tartjuk, hogy a lehetőségekhez, valamint az igényekhez igazodva annyi segítséget nyújtsunk nekik és a gyermekeiknek, amennyire ott és akkor szükség van.

Hogyan születik meg egy diagnózis az intézményben?

Főleg megkésett pszichomotoros fejlődéssel, beszédfejlődési problémákkal, valamint viselkedési problémákkal keresnek meg bennünket a szülők.

Munkánk gerincét az ún. vizsgálóhetek alkotják, melyek keretein belül 2-4 éves gyermekeket vizsgálunk. A vizsgálóhetek különlegessége, hogy a gyerekekkel és a családtagjaikkal több napon keresztül – általában délelőttönként – egy közös térben tartózkodunk és játszunk: a vizsgálóhetekre kidolgozott speciális program szerint szabad és irányított játékhelyzetek váltakoznak. Ez nagyon izgalmas pszichodinamikai helyzetet eredményez, hiszen a különböző szakterületeken jártas kollégák együtt figyelhetik a konkrét programhoz kapcsolódó eseményeket, melyeknek komoly diagnosztikai értéke van. Ebben a térben a szülők is végig jelen vannak, nyomon követhetik gyermekük tevékenységét, játékát társas helyzetekben, eközben lehetőség nyílik a beszélgetésre egy-egy szakemberrel. A negyedik napon megszületik a diagnózis, a megfigyeléseinket megbeszéljük a szülőkkel, majd javaslatot teszünk a gyermek ellátásával kapcsolatban.

A vizsgálóhetek mellett többnapos csecsemővizsgálataink is vannak. A 0-2 éves gyermekek vizsgálatának fő célja, hogy esetlegesen felmerülő aggályaikra a családok minél korábban és minél gyorsabban választ kaphassanak, illetve amennyiben indokolt, a gyermekek minél korábban bekerülhessenek a korai fejlesztésbe.

A Bethesda KIDSZ az evésproblémákkal küszködő gyermekeket is fogadja a vizsgálóhetek keretein belül. Őket miként diagnosztizálják?

Valóban, három éve kidolgoztunk egy kifejezetten  kora gyermekkori evés- és etetészavarokhoz kötődő vizsgálóhetet. Mivel itt is fontosnak tartjuk az átfogó szemléletmódot, a gyermekekkel foglalkozó teamben részt vesz többek közt gasztroenterológus, gyermekpszichiáter, belgyógyász, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, gyógypedagógus, logopédus, etetésterapeuta, dietetikus és  zeneterapeuta.

Ahogy a neve is mutatja, ezen a speciális vizsgálóhéten az evés van a fókuszban, a hét folyamán többféle evéshelyzetet teremtünk, melynek során megfigyelhetjük a gyermekeket. A közösségi élmény leveszi az evéssel kapcsolatos feszültséget mind a gyermekről, mind a szülőről, így lehetőségük van az egyébként számukra megpróbáltatást jelentő helyzetet kötetlenebb keretek között megélni.

Van még a csapatnak egy fontos tagja, Vertigo, egy amerikai miniló…

Nagyon hálásak vagyunk, hogy a MOL Alapítvány pályázatának keretében lehetőségünk nyílt minilovas programunk megvalósítására. Vertigo a vizsgálóhét utolsó napján érkezik a gyermekek közé, akik megismerkedhetnek vele, körbevezethetik, és arra is van lehetőségük, hogy megetessék. Nemcsak szénával, hanem kölesgolyóval és nyalókával is kedveskedhetnek neki, megfigyelhetik, hogyan eszik, rág, hogy mozog a nyelve. Ez az egyórás program észrevétlenül is az evés-etetésről szól, a gyermekek kötetlenül vehetnek részt rajta – elárulhatom, hogy nagy népszerűségnek örvend! A találkozást egy piknik zárja, ahol együtt falatozhatnak a gyermekek.minilo KIDSZ

Van-e lehetőség arra, hogy Vertigo máskor is ellátogasson a szolgálathoz?

Nemcsak a vizsgálónapokon van köztünk Vertigo, kis pácienseink minden héten találkozhatnak vele egyénileg is a zeneszobánkban. Bennem még élénken él a legelső találkozás, amikor egy kisgyermek látszólag tudomást sem véve róla, elhúzódott egy radiátor mellé. Bevallom, egy pillanatra úrrá is lett rajtam a csalódottság, ám ekkor Vertigo odament és finoman bökdösni kezdte az orrával, hogy kapcsolatot teremtsen vele. Onnantól kezdve egy szép és mély barátság bontakozott ki köztük.

Minden egyes alkalmat egy kis csodának élünk meg Vertigoval. Nagyszerű érzés látni és megtapasztalni a vele való találkozás és kapcsolódás szép terápiás folyamatát.

Mi történik egy-egy vizsgálóhét lezárultát követően, amikor kézhez kapják a szülők a diagnózist?

A diagnózis megszületésével egyidőben javaslatot teszünk a gyermek további ellátására is, melyben szintén tudunk segítséget nyújtani. Számtalan egyéni és csoportos fejlesztő terápiás lehetőség áll rendelkezésre a pszichomotoros fejlődési problémákra – ezek közül legújabb szolgáltatásunk a bébikádas mozgásfejlesztés. Természetesen a nagyobb gyermekek számára is biztosítunk szociális-kommunikációs készségfejlesztést, beszéd- és mozgásfejlesztést egyaránt.

Mivel a Bethesda KIDSZ-ben a rendszerszemléletű megközelítésben hiszünk, ezért nem kizárólag a gyermek szorosan vett problémájára fókuszálunk, hanem a környezetére, a családjára is. Amikor elakadást tapasztalunk – különösen az evés körüli nehézségekben -, akkor szülő-csecsemő konzultációs szakember is segíti a folyamatot, de gyermekpszichológus, klinikai szakpszichológus is rendelkezésre áll. Emellett lehetőség van arra, hogy családterápiás konzultációt vagy akár családterápiát/párterápiát is igénybe vehessenek a szülők. Fontos megemlíteni még az autizmussal élő gyermekek szülei számára havi rendszerességgel megrendezett pszichoedukációs szülőcsoportot: ebben a csoportban a problémakörrel összefüggő legjellemzőbb nehézségek kezelési lehetőségeivel foglalkoznak a szülők szakember vezetésével.minilo vertigo KIDSZ

Azzal kezdtük a beszélgetésünket, hogy immár tíz éve segíti a szolgálat a hozzájuk forduló szülőket és gyermekeket. Mit gondol, hol fog tartani a Bethesda KIDSZ tíz év múlva?

Nagyon remélem, hogy akkor is folyamatosan fejlődni fogunk, mert sokféle elképzelés van még a tarsolyunkban! Hálás vagyok, hogy egy egyénileg is elkötelezett, kiváló szakmai tudású munkatársakból álló csapatom van, hálás vagyok vezetőtársamért, és hálás vagyok fenntartónktól, a Bethesda Gyermekkórháztól kapott bizalomért és támogatásért, a szerteágazó szakmai kapcsolatokért – mindez lehetővé teszi, hogy mindig új és értékes dolgokat valósíthassunk meg.

Azt tapasztalom, hogy apránként válnak valóra az elképzeléseink, melyben nem utolsó sorban a családok, szülők támogatását, bizalmát is élvezzük, sokszor ők tanítanak a türelmes várakozásra! Amikor azonban elakadunk vagy elcsüggednénk, akkor valahogy mégis kinyílik egy kis ajtó. Ezek az apró csodák építenek és visznek bennünket tovább újra és újra.

szöveg: Kiss Virág

mol alapitvany logo fekvo

A Bethesda KIDsz-ben a minilovas terápiát 2021-ben a Mol Alapítvány támogatta.

Kapcsolódó tartalmak:

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support