15 éves az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központunk – Dr. Csorba Éva köszöntése

Családias ünnepségre gyűltünk össze márcuis 28-án délután a bibliateremben. Szinte napra pontosan 15 éve, hogy létrejött a Bethesdában az „égés-központ”. Viharos időket éltünk – utalt a kezdetekre – Velkey György igazgatónk. Tavaly ünnepeltük nagy nyilvánosság előtt a Bethesda fennálásának 150. évfordulóját, ezért idén csak szerényen és csendesen emlékezünk, hogy 25 éve alakult újra a református egyház Bethesda Kórháza, és benne 15 éveműködik az „égés-központunk.” A kezdeteknél dr. Csorba Éva, Szabó Kati, dr. Bene Ruzsena és dr. Velkey György, még intenzíves főorvosként vették magukra a rengeteg akadályt, dr. Dizseri Tamás egykori főigazgatónk meg a szervezés, építkezés és az egészségpolitika terheit. Az idő távolából visszanézve: gyönyörű volt ez az időszak, a külső és belső építkezés, mondta Velkey György. Ha most nézünk rá a 15 év előtti önmagunkra, akkor elmondhatjuk, hogy a prevenciótól a rehabilitációig az intenzív ellátás újreszervezésén át komplex ellátás épült fel a megégett gyerekek gyógyítására. Erről tanúskodik a számos szakmai siker, a megmentett életek, felkarolt családok sora, a szakma elismerése, saját fejlődésünk, hogy felzárkózzunk a feladathoz. Mindez alapvetően egy 15 év előtt magát hatalmas lépésre elszánó szakmai vezető nevéhez kötődik, dr. Csorba Éváéhoz, aki „mindannyiunk megrőkönyödésére” – mondta igazgatónk – elhatározta, hogy leteszi a sebészkést, és visszavonul.

Innetől ünnepségünk átalakult és mindenki számára nyilvánvalóvá lett az addig meglepetésnek szánt szándék, hogy Csorba Éva köszöntésére, búcsúztatására gyűltünk össze a 15 év ünneplésének leple alatt.

Csorba Éva 75 évesen, ereje és tehetsége teljében szánta el magát a döntésre, mint azt igazgató úr méltató szavaira reflektáló, rögtönzött beszédéből megtudtuk. Számára nagy megtiszteltetés volt, hogy életének egy nehéz időszakában Dizseri Tamás és Velkey György választása rá esett, és hogy sikerült egy olyan osztályt létrehozni az eggyütműködés nyomán, amely az egész ország hasznára van. Kifejezte köszönetét Szabó Katinak, Bene Ruzsenának, az egész intenzíves csapatnak, az egész Bethesdának, ahol mindig szeretetet, bizalmat kapott.

Ünnepeltünk köszönő szavai után Bene Ruzsena osztályvezető főorvos mutatta be a 15 év építkező munkáját statisztikákkal, fotókkal, személyes élményekkel dokumentálva. Majd Szabó Kati emlékezett meg, „Na, idefigyeljen, Szabó” című előadásával Csorba főorvosnő kivételes személyisége és munkája hatásairól. Dr. Kostyál Erika, égésintenzív főorvosunk az intenzíves szakma részéről mutatta be az Évával való közös munka személyiség, – és szemléletformáló hatásást. Az égés-plasztikai sebészet oldaláról dr. Hollósy László mondott köszöntő szavakat, az új nemzedéket képviselve pedig dr. Párkányi Adrienn szakorvosjelölt és Vidovszky Sára gyógytornász idézték fel személyes emlékeiket Csorba Éva életre, szakmára nevelő aforizmáit megidézve. Bene Ruzsena maga is készült egy személyes emlékekre épített előadással, végül megtekintettünk egy rövidfilmet, amelyet a szakmatársak készítettek Csorba Éva életútjának feldolgozására. Külön élmény volt, hogy Csorba Évát együtt köszönthettük fiával, az olimpiai bajnok Szécsi Zoltánnal, és az egyik fiú unokával. Az ünnepség véget ért, de a köszöntések folytatódtak most már négy szemközt, ki-ki a maga személyes ajándékával, köszönő szavaival búcsúzott.

Az együttlétet szeretetvendégség zárta.

-rgy-

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support