Híreink
Aktualitások, közérdekű információk
Csatlakoztunk az országos gyűjtéshez
Csatlakozva az országos és a református egyházi megmozdulásokhoz, a magunk lehetőségei szerint mi is segíteni akarunk árvizkárosult honfitárainknak.
Pünkösdi istentisztelet és püspöki látogatás
Május 20-án tartottuk kórházunk pünkösdi istentiszteletét, amelynek igehirdetője Steinbach József a Dunántúli Egyházkerület nemrég megválasztott püspöke volt.
Bartl János, Zugló (Herminamező), Bethesda: koszorúzás a 168. évfordulón
A Bethesda legrégibb épületszárnyának kert felé eső oldalán emléktábla hirdeti, hogy Herminamező első civil „honfoglalója” Bartl János, a „kávés”, telket vásárolt e helyen…
Dr. Velkey György főigazgató új tisztsége a kórházszövetségben
Április 23-án a Magyar Kórházszövetség kongresszusán tisztújítás is történt: dr. Velkey György főigazgatónk személyében a Kórházszövetség jelölt elnököt választott.
Megújuló és alternatív energiaforrások használata a Bethesda Kórházban
A projekt az első kiemelt területhez, a környezetvédelemhez, azon belül is a megújuló energiaforrások használatához kapcsolódik.
Első helyezést kaptunk a szaktárca „Év kórháza” című pályázatán
Az egészségügyi szaktárca januárban pályázatot hirdetett, az „Év kórháza 2009.” cím elnyerésére.
Reményi Imre beszámolója a kórházpedagógusok pécsi gyűléséről
Meghívást kaptunk a pécsi Kórházpedagógusok Egyesületétől 2010. április 15-17-én megtartott rendezvényükre.
Dr. Hajnal Katalin és Dr. Major János szakorvosjelöltjeink első helyezése
A Fiatal Gyermekgyógyászok Konferenciája 2010. február 12-14. között került megrendezésre Balatonvilágoson.
Az „Év Kórháza” internetes szavazás – II. hely
Örömmel értesültünk az „Év Kórháza” internetes szavazás eredményéről, mely szerint a Bethesda Gyermekkórház második díjat nyert!
Juhász Zsófia-díjat kapott Kiss Sándorné, Rozál a Neurológiai osztályunk főnővére
A díj a Magyarországi Református Egyház legmagasabb elismerése az intézményes diakónia területén.
Dr. Szabó Ildikó orvosigazgatónk és dr. Kostyál Erika főorvosunk kitüntetése
Idén orvosigazgatónk, dr. Szabó Ildikó aki a II. Csecsemő és Gyermekgyógyászati Osztály vezetője is egyben kapta ezt a magas elismerést.